–

Nyári gyerek vagyok, augusztusban születtem, és világéletemben a nyár volt a kedvenc évszakom. Engem még sose hallott senki panaszkodni azért, mert túl meleg volt, én ugyanis a napsütésben és melegben kelek életre.

Na, és ehhez képest Angliába költöztem nyolc éve. Nyilván „minek ment oda”. De az élet valahogy úgy hozta, hogy egy olyan országban kötöttem ki, ahol az év nagy részében ősz van. Csak néha van nulla fok, máskor meg tizenöt fok kíséretében felhős és szmötyis az idő. A legjellemzőbb időjárási tényező a „drizzle”, vagyis a szmötyi. Se nem eső, se nem száraz idő. Nyálkás. Most is, ahogy írom ezt a cikket július első napjaiban, kint úgy zuhog, mintha dézsából öntenék.

Így aztán – talán nem meglepő módon –, ha itt kidugja az orrát a nap, azonnal mindenki rohan, hogy kiélvezze.

Szoktunk azzal viccelődni (csak félig komolytalanul), hogy nem is szabad szóvá tenni a tényt, hogy előbújt a nap, mert még meghallja, megijed, és elbújik újra.

Kisüt a nap egy órára? Akkor barbeque!

Ha angol vagy, és a telefonodra nézve tavasszal vagy nyáron látsz egy napsütötte órát, azonnal kerti sütögetést szervezel. Arra az egy órára. És áthívod a teljes szomszédságot, faszénen grillezel, közben a háttérben nyári slágereket játszol. Azt hiszitek, viccelek, pedig nem. Az angolok, ha kisüt a nap, azonnal kiülnek a kisszéken a kertbe vagy bármilyen zöld területre, amit – akármilyen apró legyen is – azonnal parknak keresztelnek, és magukba szívják az éltető napfényt. Ehhez gyakran vendégeket is hívnak, és azonnal vásárolnak egy kiló jeget a boltban. Mert amennyiben a hőmérő higanyszála tizennyolc foknál többet mutat, akkor bizony az ő olvasatukban heatwave van, azaz hőhullám. Tehát jégbe hűtött gin-tonikra, valamint kerti partira való idő.

Én sem vagyok ezzel másként, ennyi idő után akklimatizálódtam, minden fénysugarat megünneplek és kihasználok, amikor csak tehetem.

Ilyenkor mindig eszembe jut az Anima Sound Systemtől a Tedd a napfényt be a számba… kezdetű klasszikus. Előveszem a napozószéket, és addig ülök a kertben, míg rám esteledik. Ha tehetem, kint is dolgozom, hiszen akármilyen kevés elvesztegetett napfényért kár lenne.

Az igazi nyári napokon Angliának kicsit másik arcát látni. Mi a Temze közelében élünk. Ilyenkor a folyó megtelik vízi járművekkel, kis csónakokkal, kajakokkal. A vízparton színes kis szigetecskékként törülközők és pokrócok jelennek meg. A telefonokból, minihangfalakból zene szól, hordozható barbeque-n sütik az angolok a pecsenyéjüket, és legyen bármilyen hideg a víz (mert hiszen mikor lenne alkalma felmelegedni), ők bizony úszkálnak benne.

Ha van egy-egy olyan szerencsés nap, amikor a nyárias idő épp hétvégére esik, a fiammal és a kutyánkkal mi is levonulunk a természet teremtette strandra, vagyis a Temze homokos partjára, ahol fél napon át gyümölcsöt eszünk, lábat áztatunk és napozunk.

Annak ellenére, hogy látszólag nincs nagy hőség (20 foktól felfelé gyakorlatilag strandidőről beszélünk ebben a szép országban), a sugárzás nagyon erős. Ezért ezeken a napokon én mindig naptejjel és napozás utáni krémmel felszerelkezve lépek ki a fényre.

Sőt már a reggeli futáshoz is baseballsapkát veszek, bekenem az arcom és a karom, mert már a kora reggeli napsütés is éget. De annyi baj legyen. Bár kicsit többször lenne az a problémánk, hogy süt a nap, és védeni kell a bőrünket, én bizony nem bánnám, mert imádom ezt az életérzést.

„Hittem abban, hogy főzök olyan jól, hogy az elnök nem fog megöletni”

WMN Life – 2023. május 21. – FB

Mindent felülíró napfény

Emlékszem, egy kedves ismerősöm egyszer Londonban járt, és munka után elkísértem turistáskodni. Úgy alakult, hogy éppen egy napsütötte délutánt sikerült kifognunk. Így amikor a lenyűgöző szépségű Szent Pál-székesegyházhoz értünk, elnézését kértem, és leültem a bejárat előtti lépcsőre D-vitamin-fürdőzni ahelyett, hogy bementem volna a hűs, ódon falak közé. (Az igazsághoz tartozik, hogy a katedrális közvetlen közelében dolgoztam, és elég sokszor megnéztem már előtte ezt az építészeti csodát.) Nem voltam egyedül, ezeken a lépcsőkön napozott a City, vagyis a üzleti negyed rengeteg jól öltözött, bizonyára nagyon fontos alkalmazottja jól szabott öltönyben vagy kiskosztümben.

Az angolokkal ellentétben azonban én három nap után sem unom meg a napsütést. Itt általában nyáron van két, maximum három hét (nem egyhuzamban), amikor tényleg nyárias, jó az idő. A klíma kicsit más, mint otthon, így már huszon-egynéhány fokban egészen gatyarohasztó tud lenni a meleg, és sajnos nagyon hamar le is éghet az ember.

Az angolok a jó időnek először megörülnek, majd néhány nappal később már panaszkodnak, hogy túl régóta tart ez a hőhullám, és igazán jöhetne a lehűlés. Ebben a nagy melegben még teázni sincs kedve az embernek és hát, ugye, ez elfogadhatatlan.

Napenergiával töltődöm, de esőben is megvagyok

Nos, én bármeddig el tudnám viselni az egybefüggő meleget. Vidéken élve ilyenkor már hajnalban kint futok a kutyával, és újra meg újra megállapítom, hogy kevés vonzóbb helyet láttam életemben, mint a napsütötte Angliát.

A napfény hatására pedig sokkal energikusabbá is válok. Ilyenkor aktívabb és produktívabb vagyok. Korábban kelek, már hajnalban egy csomó minden megvalósítok, mondhatni, napenergiával sokkal hatékonyabban létezem.

Valahogy az életet is szebbnek látom, mert én tényleg a nap szerelmese vagyok, mint Munkácsy.

De az is igaz, hogy a sok év angliai lét után már megtanultam lekapcsolódni az időjárásról. Az esőt csak akkor veszem komolyan, ha tényleg szakad. Ha csak csepereg, az az én terveimet sosem húzza keresztbe. Ha az ember lánya ebben a szép szigetországban arra várna, hogy mindent csak szikrázóan jó időben valósítson meg, akkor nagyon kevés program jöhetne létre. Az évek során elsajátítottam azt a képességet, hogy bármilyen évszakban és időben képes vagyok jól érezni magam, így aztán ha kisüt a nap, és tényleg szép idő lesz, az csak hab a tortán. És amikor hazajutok a jó kis Zamárdi felsőre nyaranta, most már duplán megbecsülöm, nemcsak a Halas Karcsi hekkjét kovászos ubival, de a kiszámíthatóan és egybefüggően nyári jó időt is.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61

Kégl Ágnes