„Na és mi volt a suliban?” „Semmi.”

–

Esküszöm, már mindennel próbálkoztam

Mondják el, mi volt a legjobb és a legrosszabb a napjukban, kivel játszottak, mit ebédeltek, de arra lettem figyelmes, hogy a lányom nap nap után ugyanazt a menüsort mormogja el az orra alatt. Nyilván lehetetlen, hogy mindennap kása a tízórai és kukoricás rizs van ebédre, de mi a nyavalyatörése miatt nem akarja elmondani, mit evett az oviban?!

Egyáltalán, mi lehet a háttere annak, hogy alapvetően a gyerekek imádnak lyukat beszélni a hasunkba, a végtelenségig képesek mesélni, hogy néz ki a kedvenc játékuk, milyen csellel lőtte be XY a kapuba a gólt, de azt, hogy mi volt az ebéd, mit tanultak, vagy kivel játszottak aznap, arra vállrándítás a válasz? Kevésnek éreztem már a fórumokon és a neten való kutakodást, inkább Palágyi Katalin tanácsadó szakpszichológus, mediátornál kopogtattam válaszokért.

„Felnőttként is teljesen más, ha arról beszélünk, ami minket foglalkoztat, mint amikor a másik érdeklődése mentén válaszolunk” – mondja a szakember. – „Ráadásul

a gyerekek számára sokszor teljesen más a fontos, mint amire a felnőtt kíváncsi. Az ő memóriájukra fokozattan igaz, hogy jobban emlékeznek azokra a dolgokra, amik érzelmileg megérintik őket.”

Szóval szimplán arról van szó, hogy az, ami minket, szülőket érdekel, az a gyerekeket maximálisan hidegen hagyja. Jó, ez így erős általánosítás, de valahol errefelé keresendő a megoldás kulcsa: arra helyezni a fókuszt, ami a gyereket érdekli, ami neki fontos.

A gyerekre legyünk kíváncsiak!

Palágyi Katalin szerint „A gyerekek is különbözőek abban, mennyire közlékenyek általában, hogy például az óvodai történésekről mikor beszélnek szívesen. Ezenkívül a körülmények és a szülő és a gyerek közti alapvető kapcsolat is sokat számít. Ha a gyerek alapvetően azt éli meg a kapcsolatban, hogy kíváncsi rá a szülő, érdeklődéssel hallgatja a fantáziálgatást, vagy azt, hogy mit szeretne játszani, tehát általában érdeklődéssel fordul mindenhez, amiről a gyerek beszélni szeretne, az egy jó alap. Ilyenkor van, hogy kérdezni sem kell.”

Próbáltam önvizsgálatot tartani, hogy eleget beszélgetünk-e a mindennapokban, hogy én mennyit mesélek a gyerekeknek a napomról, de szerintem ezen a téren egész jól muzsikálunk. Mielőtt befeszültem volna azon, miért nem érzi a gyerek, hogy tényleg érdekel, szerencsére kaptam egy kis megnyugtatást. „Nem feltétlenül azért nem mesél, mert nem tudja, hogy kíváncsiak rá. Lehet, hogy olyan típus, akinek szüksége van egy kis időre, hogy az élmények leülepedjenek benne, vagy éppen

örül, hogy a szülővel lehet végre, és gondolatban sem szeretne az »oviban« lenni.

Nincs általános recept, mert sem a gyerekek, sem a helyzetek, sem a napok nem egyformák. A legjobb általános tanács, amit adni tudok, hogy ebben engedjünk egy kis teret a gyereknek, kapjon több kontrollt afelett, hogy mikor és mit mesél. Ez azért is hasznos, mert ahol a gyerek nem sokat, vagy semmit sem mesél, sokszor harapófogóval próbál a szülő információt nyerni, és ez pont ellenkezőleg hat.”

Érdemes belegondolni a szakember szerint, hogy az óvodában általában szigorúbb szabályoknak kell megfelelnie a gyerekeknek, ahol ráadásul kevesebb figyelmet kap. Emiatt, ha a szülő irányítja a beszélgetést, akkor a gyerek megint kontrollálva van, ami nem segít a közlékenységen.

„A legjobb, amit tehetünk, hogy egyszerűen csak figyelünk rá, és hagyjuk, hogy arról beszéljen, amiről szeretne, akkor is, ha így az oviról nem beszél” – mondja Palágyi Katalin. „Fel lehet tenni olyan általános kérdéseket, hogy »milyen napod volt?n« Vagy »mi volt ma a legjobb a napodban?« Mert ez nagyobb szabadságot hagy neki, és valójában ő van fókuszban, nem az óvoda. Illetve az is jó irány, ha a szülők is mindig mesélnek a napjukról, úgy, hogy az számára is érthető legyen. Ezzel meg tudjuk mutatni, hogy az élménybeszámoló is kapcsolódási pont lehet.”

Semmi

Oké, rendben, hagyjunk levegőt, teret, időt a gyereknek, érdeklődjünk iránta, és kevésbé a konkrét iskolai, óvodai dolgok iránt, de engem még mindig nem hagyott nyugodni, hogy miért lett az az általános válasza a gyerekeknek az érdeklődő kérdésekre, hogy semmi?! Mit jelent számukra a semmi?

„A semminek sok értelmezése van. Simán lehet, hogy tényleg nem emlékszik, mert az neki nem volt fontos, vagy csak most éppen más jár a fejében, és nem tudja felidézni. Lehet, hogy egyszerűen nincs kedve beszélgetni róla, mert máshogy szeretne kapcsolódni, a szülő és az ő közös világába lépni, az ovit hátrahagyva.”

De a pszichológus szerint az is előfordulhat, hogy a gyereknek felkavaró valamelyik téma, és emiatt még nem tudja megfogalmazni, hogy arról mit szeretne elmondani. Talán van valami arról a fejében, hogy a szülők számára mi számít valaminek, és úgy gondolja, hogy a semmi, az a semmi különös.

„Van olyan változat is, amikor a sokat panaszkodó gyerekre a szülő mindig úgy reagál, hogy megpróbálja meggyőzni, milyen jó dolog az ovi. Ilyenkor sajnos a »semmi« jelentheti azt is, hogy »úgysem érted/úgysem érdekel«” – tette hozzá a szakember.

Az is nagyon fontos, hogyan reagálunk arra, amit a gyerek elmondott. Ha nem az ő szemszögéből nézzük, együttérzéssel, hanem a saját elképzeléseink szerint például számonkérjük, győzködjük, esetleg leszidjuk, akkor nagyon elmehet a kedve attól, hogy meséljen.

Hadd vezessen a gyerek

Arra a nagyon fontos szempontra is felhívta Palágyi Katalin a figyelmemet, hogy ha magunkból indulunk ki, hogy mi hogyan szeretjük elmondani a napunkról a párunknak a dolgokat, akkor ott rejlik előttünk a megoldás is. Mi, felnőttek is csak arra vágyunk, hogy meghallgassanak minket, hogy figyeljenek ránk. Ennyi kell. 

Szóval lehet, hogy el kéne engedni a témát, és a suliba, oviba érve nem azonnal „letámadni” a gyereket, hanem helyette örüljünk, hogy újra együtt vagyunk, hagyjuk lecsengeni a dolgokat, és kicsit hadd vezessen a gyerek.

Most pont indulnom kell a nagyobbért az iskolába, úgyhogy élesben is elkezdem tesztelni a tanultakat. Majd beszámolok…

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ fizkes

Szabó Anna Eszter