Káosz a reptéren

Sohail mindössze két hónapos volt, amikor augusztus 19-én a szülei, Mirza Ali Ahmadi és Sumaraya végső elkeseredésükben nem láttak más megoldást, mint hogy más szülőkkel együtt átnyújtsák a katonáknak. Ezek után tálibok jelentek meg a kabuli repülőtéren, ami miatt a házaspár csak később jutott be a tervezettnél, és addigra hiába keresték a gyermeküket. Az apa, Mirza Ali az amerikai nagykövetségen dolgozott tíz éven át, így családjával együtt az Egyesült Államokba tudtak menekülni. Három napig keresték kisfiukat a reptéren, de hiába: azt a téves információt kapták, hogy gyermekük már egy gépen van.

A család annak reményében, hogy Sohail szintén Amerikában van, letelepedett, és nekikezdett a csecsemő felkutatásának. Létrehoztak egy Facebook-csoportot, felvették a kapcsolatot kormányzati tisztviselőkkel, és minden energiájukat annak szentelték, hogy végre együtt lehessen a család.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Expresso (@jornalexpresso) által megosztott bejegyzés

Síró kisfiú a földön

A hír hamarosan a médiához is eljutott, így született meg az első Reuters-anyag az ügyről. A hírügynökség munkatársai megtalálták a kis Sohailt, ám nem az Egyesült Államokban, hanem Kabulban, ahonnan a szülei elmenekültek. A rémült kisfiút egy 29 éves Hamid Safi nevű taxisofőr fogadta be, miután a katonák a földön hagyták a repülőtéren. Safi kereste egy darabig a csecsemő szüleit, de nem járt sikerrel, így hazavitte – részben azért is, mert Safinak sosem született fia, pedig nagyon szeretett volna egy fiúgyermeket. Feleségével három lányt neveltek, amikor befogadták Sohailt, akit a reptéren történtek után azonnal orvoshoz vittek, hogy meggyőződjenek róla, nem esett baja. 

A Reuters fotói alapján azonban a taxisofőr szomszédai felismerték a gyereket, akit az ezt megelőző hónapokban igencsak megszeretett Safi és családja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

EL ESPAÑOL (@elespanol2015) által megosztott bejegyzés

Vissza a családhoz

Mirza Ali a riport megjelenése után a még Afganisztánban maradt rokonaihoz, az északkeleti tartományban élő apósához és családjához fordult segítségért – szerette volna, ha minél hamarabb rokonainál tudja a gyermekét. Mirza Ali apósa, Mohammad Qasem Razawi rengeteg ajándékkal indult útnak Kabulba, hogy megköszönje Hamid Safi fáradozását és önzetlenségét, de azzal kellett szembesülnie, hogy a gyermek visszaszerzéséhez nem lesz elég a levágott bárány és a több kilónyi dió, amit hálája jeléül magával vitt. A taxisofőr azt szerette volna, ha ő maga is az Egyesült Államokba költözhet a családjával, ugyanis bátyjának már sikerült kijutnia Kaliforniába. Kívánsága nem teljesült, de néhány hét egyezkedéssel és százezer afgánival (nagyjából háromszázezer forintnak megfelelő összeggel) később, januárban visszaadta Sohailt az afganisztáni családjának.

Hamid Safi könnyek között nyújtotta át a kisgyereket, akiről azt hitte, sajátjaként neveli majd az elkövetkezendő években.

Miután a kis Sohail a nagyszüleihez került, szülei örömkönnyekben törtek ki, és Razawi elmondása szerint hatalmas ünnepséget csaptak otthon. De az igazi boldogság még várat magára: Sohailnak el kell jutnia az Egyesült Államokba az amerikai hatóságok segítségével, hogy édesanyjával, édesapjával és négy másik testvérével lehessen, akik először Fort Blissbe, Texasba kerültek egy menekülttáborba, majd Michiganben telepedtek le.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Onmanorama (@onmanorama) által megosztott bejegyzés


Források: ITT és ITT

Kiemelt kép: YouTube