Cukiságkultusz és lázadás a felnőttkor felelőssége ellen – A kawaii-kultúra mindenhová elér

–

A kawaii szót a legtöbben cukinak fordítják – az angolszász cikkekben használt „cute” megfelelője után –, de ennél valójában sokkal bővebb és mélyebb jelentéssel bír: elbűvölő, szép, játékos, empatikus — amelyet gyakran apró élőlények, újszülöttek, kisállatok, kis méretű tárgyak, és fiatal nők leírására használnak, akik kellemes megjelenésűek. A kawaii-kultúra mára egész iparrá nőtte ki magát, amely csaknem 30 milliárd dollárt termel Japánnak évente. 

Honnan ered a kawaii?

Ahhoz, hogy a jelenséget megértsük, néhány másodpercre a szó eredetét kell megvizsgálnunk, az pedig egyenesen a XI. századig nyúlik vissza, legalábbis Szei Sónagon Párnakönyve szerint. A könyv még nem a ma ismert, modern szót, hanem annak elődjét, az utsukishit használja, ez a melléknév azonban csaknem azonos jelentést hordoz a kawaiival, és olyan dolgok jellemzésére szolgál, mint egy kisbaba arca egy dinnyére rajzolva, vagy gyerekek, akik nagy méretű kimonót viselnek, esetleg pelyhes naposcsibék és üvegtálkák.

Mind apró, törékeny tárgyak vagy lények, amelyek az emberekből együttérzést váltanak ki, és felébresztik az oltalmazó, gondoskodó ösztönt abban, aki rájuk néz. Ez alapján a „kawaii-dolgok” értéke leginkább abban rejlik, hogy a megfigyelő személy kötődik a sebezhető élőlény vagy tárgy épségben maradásához, szívén viseli annak sorsát. 

Etimológiailag a kawaii a kawahayushi szóból eredeztethető, amely nagyjából úgy fordítható le, hogy „zavarban van”. Ez pedig a kao, vagyis az „arc” és a hayui, vagyis „elpirult” szavakból tevődik össze, amelyet együttérzés vagy sajnálat kifejezésére használtak, főként a társadalom gyengébb tagjaira, mint például a gyerekekre. Az évek során a „sajnálatra méltó” (kawaisou) jelentés lekopott, míg a szimpatikus, kellemes képzettársítás megmaradt a mai kawaii kifejezéshez. 

Más szóval, míg a múltban volt némi negatív kicsengése a szónak, mára már, ha azt hallod, hogy kawaii, mindenképpen valami pozitívra, bájosra kell gondolni.

Hogyan néznek ki a kawaii-figurák, és miért szeretjük a cuki dolgokat?

Bár a legtöbb embernek egész biztosan nem kell bemutatni ezeket a kedves japán figurákat, annyi elmondható, hogy szinte mindegyiknek kerek arca és hatalmas szeme van, amelyhez egy apró, gyermeki arányokkal rendelkező test társul. A magas homlok, tágra nyílt szem és rózsás arc pedig szinte mindenkiben pozitív érzéseket vált ki, valamint azt, hogy vigyázni akarjunk az ilyen fizikai megjelenésű élőlényekre – legalábbis Konrad Lorenz etimológus szerint. Egyszerűen: természetünknél fogva szeretjük az aranyos dolgokat.

És nem, nem csak a japánok. 

Az egész világon mindenki szereti a cukiságot, gondoljunk csak a Disney-filmekre. Fontos különbség azonban, hogy míg Mickey Mouse és társai folyamatosan mosolyognak, a kawaii-figurák, mint például Kitty Chan, semmilyen arckifejezést nem mutat, sőt, van, hogy nincs is szájuk, amivel mosolyoghatnának.

A magyarázat az utóbbira az, hogy így könnyebben képzelünk bele bármit, például azt, hogy a figura éppen azt érzi, amit mi az adott pillanatban. Ha szomorúak vagyunk, velünk együtt szomorkodik, amennyiben pedig örülünk, együtt örül a boldogságunknak. 

A száj nélküliséget természetesen másként is lehet értelmezni, Angela Choi és Christine Yano a Pink Globalizáció című könyvében például azt mondja, „Hello Kitty egy szimbólum az ázsiai nőkre. Nincs szája, mint ahogy a sztereotípiák szerint az ázsiai nőknek – alázatosak, visszahúzódók, és mindig udvariasnak kell lenniük”, illetve: „Nincsenek hegyes fogai, mint egy rendes macskának, szája sincs, nincsenek karmai, szemöldöke, így nem tudja igazán kifejezni magát.”

Mióta lett trendi? 

A modern kawaii kifejezés az 1970-es évek elején robbant be igazán a köztudatba Japánban, egy bizonyos írásmóddal és a kislányos ruhák trendivé válásával együtt. 1974-ben rengeteg tizenéves – főként lányok – kezdett el egy gyerekekre jellemző írásképpel írni, ami őrületesen divatosnak számított akkoriban. 1985-re már több mint ötmillió japán fiatal használta ezt az új stílust. Ahhoz, hogy értsük, mi volt a különbség, és miért ekkora a jelentősége a kézírásnak, tudni kell, hogy egészen addig vertikálisan használták az írásjegyeket Japánban, ahol a különböző jelek más-más vastagságúak voltak egyes helyeken. Az új trendi stílus viszont a nyugati írásmódhoz hasonlóan, balról jobbra, horizontálisan írta egymás után a jeleket, amelyek mindenhol egyforma vastagságúak voltak. Emellett angolszász karaktereket is közbeszúrtak, és rajzfilmfigurákat is rajzoltak a mondatok mellé. 

Ez egyfajta lázadásként is értelmezhető a fiatal generáció részéről a japán tradíciókkal szemben – olyannyira, hogy egyes iskolák be is tiltották ezt az írásformát. De nemcsak az írásban jelent meg ez a gyermekded, játékos stílus, hanem a szlengben is, csak hogy egy példával éljek, a szexelni szó helyett a „nyan nyan suru” kifejezést használták, ami nagyjából annyit takar, hogy „miau miau”. 

A cégek szinte azonnal felugrottak a cukiságvonatra, így született meg a ma már világhírnek örvendő Hello Kitty is 1974-ben.

Az aranyos macskafigurát gyakorlatilag mindenre rányomtatták: sminktáskára, iskolaszerekre, játékokra, táskákra és törülközőkre, a vásárlók pedig a mai napig megőrülnek érte.

A divatot szintén elérte a kawaii: a legnépszerűbb színek a fehér és a rózsaszín lettek, és minden, ami a pasztell cukorpapírok árnyalataiban pompázott, A hetvenes években a fodrok és a masnik domináltak a ruhákon, míg a nyolcvanas évekre egy kicsit unixeszebbek lettek a darabok, és a kawaii veszíteni kezdett a népszerűségéből.

A kilencvenes években azonban hatalmasat zuhant a jen, a cégek pedig kétségbeesésükben visszanyúltak a cuki dolgokhoz. És működött. 

A tamagocsi és a Pokémon elképesztő sikernek örvendett, ráadásul most már nemcsak a tizenéveseket lehetett megcélozni ezekkel a termékekkel, hanem azokat is, akik a hetvenes-nyolcvanas években részesei voltak az első kawaii-hullámnak, és szívesen ültek fel a nosztalgiavonatra. Most már nemcsak iskolai felszerelésekről és törülközőkről nézett vissza Hello Kitty, hanem ékszerekről, magas sarkú cipőkről és elektronikai cikkekről is.

Ma pedig már olyan repülőgép-társaság is akad, amely gépeit is a cicával dekorálja az utasok nagy örömére.

Lázadás pasztellben

A kawaii által sugallt felhőtlen gyerekkor szabadságot és lehetőségeket ígér a felelősségekkel teli, zord felnőttkorral szemben. A nők számára ugyanis korábban a felnőttkor egyet jelentett a társadalmi elvárásokkal: a házassággal és a gyerekvállalással. Ennek fényében pedig a gyermekekre jellemző ruhadarabok viselése és a rájuk jellemző írásmód egyfajta lázadásként is értelmezhető a fiatal japán nők részéről. Sokan az egész szobájukat kawaii-mintákkal dekorálták ki a nyolcvanas-kilencvenes években, a társadalmi nyomással szembeni ellenállásként. 

 

De nem csupán lázadást, hanem megnyugvást is jelent sokak számára a kawaii. Az aranyos tárgyak, a gyermekkorra emlékeztető motívumok a stresszel teli mindennapokban komfortérzetet is biztosíthatnak. Kiváló példa erre a 2016-os, Kyoshi szigetén történt földrengés, amely után az áldozatokat (főként a gyerekeket) egy hatalmas, plüss Kumamon mackójelmezbe öltözött ember szórakoztatta, akivel lehetett ölelkezni és közös képeket készíteni.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/ Getty Images for Bulgari