–-

Majdnem azt írtam, hogy szerencsés vagyok, mert elváltam

Ezért automatikusan kialakult egy kétszemélyes kommunikációs csatorna a nagyobb lányommal, amiért nekem talán könnyebb vele nehezebb, ciki, problémás témákat is megbeszélnem, mint másoknak. Elválni viszont nem szerencsés dolog, hanem szörnyen rossz, csak mi – ha már megtörtént – felhasználtuk ezt a dolgot arra (is), hogy tudatosan, évek alatt kialakítsunk egymással egy olyan saját kis csatornát, ahol mindent, de tényleg mindent a világon meg tudunk beszélni. Szerintem olyanok vagyunk, hogy akkor is lenne ilyen csatornánk, ha nem váltam volna el. Az elmúlt közel tíz évben, amióta nem egy háztartásban élünk, volt is néhány kemény, érzékeny vagy intim téma, amit elővettünk, és azt kell mondjam, ha már így alakult kettőnk között, akkor a legjobbat hoztuk és hozzuk ki belőle. Olyan nem fordult elő, hogy hosszas nyűglődés után rákérdeztem volna: „mi van a cigizéssel, a fiúkkal, a szexualitással.

Kettőnk között kialakult egy magától értetődően mély, megbonthatatlan bizalmi kapocs azok után, amiket együtt átéltünk, és ami mellett az ilyen horderejű dolgok, mint a menstruáció vagy a cigi nem okoznak stresszt.

A szexualitás is ilyen volt. Hozzáteszem, nem csak a kettőnk közötti kapcsolat miatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyrészt a gyerekem (nagy büszkeségemre) van annyira igényes saját magával szemben (és nem csak ezzel a témával kapcsolatban), hogy maga is utánanéz, utánaolvas annak, ami érdekli, és a saját korosztályában sem az átlagos heherészés szintjén gyűjt információt, hanem tényleg beszélget és érdeklődik róla. Szintén sokat számít, hogy nálunk a családi közeg is annyira befogadó és támogató, hogy abban teljesen természetes ilyesmiről kérdezősködni, érdeklődni. Egyáltalán nem ciki, nem kellemetlen, nem néz rád senki hülyén, nem legyintenek rád, komolyan vesznek, sőt nagyon is komolyan vesznek. Szóval van egy elég bizalomgerjesztő, maximálisan hiteles, nyilván nem átlagos környezet, ahol egy tinédzser lány számára nem a szokásos adottságok állnak rendelkezésre, hanem az anyjától, apjától, sőt a nagyszüleitől is azt és akkor kérdez, amit csak akar.

Most biztosan azt gondolod, hogy „na, így persze rohadt könnyű!”

Nem, nem az. Soha nem az. Mert a felelősség hatalmas.

Minden gyerek szexualitásának alapjai, a tudása, az alapállása baromi könnyen elrontható. Vagy kialakítható a felelősségérzete, hogy igenis vegye komolyan ezt az egészet.

Lehet neked bazi király családod, meg körbe lehetsz te rakva a világon minden szükséges összetevővel, egy éppen kialakuló nő pillanatok alatt hitelesebbnek tarthat nálad egy 15 éves kiscsávót, egy üresfejű celebet vagy valami másik percembert, aztán magyarázhatsz te egy könyvtárnyi tudással meg egy élet tapasztalatával a hátad mögött, ha tök süket irányodba az, akinek magyarázol. A hitelesség meg a bizalom pedig nem a lexikális tudásodon vagy az élettapasztalatodon fog múlni. 

Ahogy cigizni, nem cigizni, füvezni, éjszakázni, mértéket tartani, vagy mértéktelenül beleveszni valami durvába sem azért fog a gyerek, mert te megmondtad neki, hogy mi van. Hanem mert a tőled látott hitelesség, veled kialakult bizalom felállít benne egy számára saját mércét és mértéket, és aszerint fog cselekedni. Hogy te mit javasoltál, mivel fenyegetted meg, vagy milyen jutalmat ígértél, ha betartja, amit kértél, huszadrangú.

Vagy kialakul benne a környezete hatására egy saját értékrend, egy saját minimum, egy saját maga felé felállított elvárásrendszer, vagy nem. Te pedig vagy tudtál „influenszer” lenni a számára, vagy nem, és egy youtuber lett helyetted az. Neked ez a felelősséged.

Én ezt a gondolatmenetet követtem. Éppen ezért nem ültettem le a gyereket ilyen nagy jelentőségű beszélgetésre erről az egészről. Mert nem volt rá szükség. A napi dolgaink között beszéltünk az intim dolgokról is. Nem akartam felfújni, azt szerettem volna, ha ez is magától értetődő, természetes beszédtéma lesz, ami bármikor szóba kerülhet. Több értelmét láttam, mint csinálni belőle valami mesterségesen kreált ügyet, amiről egyszer, esetleg kétszer hajlandó velem beszélni, aztán sosem. És persze ilyen közegben volt annyi előnyöm, hogy nem én voltam az egyetlen, akinek beszélnie kell vele, akivel ő beszélhet ilyesmiről, hiszen többek között az édesanyjával is megetheti ugyanezt, ahogy normális esetben egy normális tinilány az anyjával dumálja meg, mi az a betét, és mire jó a tampon, hisz tőle lesi el a mindennapi fortélyokat is.

Nincs rá igényem, hogy az egyedüli hiteles forrásként tetszelegjek „a nagy bölcs” szerepében

Éppen ellenkezőleg. Inkább azt próbálom vele nap mint nap éreztetni, mennyire hiszek és bízom benne, az intellektusában, az értékrendszerében, a döntéseiben. Mennyire hiszem, hogy ő tudja, mit csinál, és elég nagylány már ahhoz, hogy ezekről a kérdésekről is legyen saját véleménye, de ugyanakkor tudja: hozzám (is) bátran, aggodalom, szégyenérzet vagy félelem nélkül fordulhat. 

Nekem ez a saját receptem, ha intimitásról van szó.

Hitelesség, hangsúlyosan kétirányú bizalom, együtt gondolkodás, nyílt kommunikáció, és szeretet, szeretet mindenek felett. Sosem csalódtam ebben a csomagban.

Nincs okom változtatni rajta. Oktondi szülői felsőbbrendűség, leuralás, megmondási kényszer, gyerekként kezelés, tiltások, szabályzatok és fenyegetések helyett nekem ez válik be minden esetben, ha a gyerekeimről van szó. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Néha ez a nehezebb út, mert rájuk bízni döntéseket, tudatosan háttérben maradni, őket partnerként kezelni gyakran nehezebb, mint leüvölteni őket és parancsolgatni, de én úgy gondolom, ez mindenkinek jobb így. 

Tóth Kornél

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Oliver Rossi

A tartalom megjelenését a Bayer Hungária Kft támogatta