Szerinted mindenkinek van valakije ezen a világon? – harsogja Debóra a telefonban.

Én már komolyan kezdem azt hinni, hogy nekem senki sem jut, mert egyfolytában csak a balfaszokat fogom ki. Vagy felesége van meg gyerekei, vagy éppen most jön ki egy hosszú kapcsolatból, és még a sebeit nyalogatja, azon nyavalyog, hogy a volt csaja az ilyen volt meg olyan volt. Érted?

Azt mesélte, hogy nem is sminkelte magát a nő. Eleve nem értem, hogy a picsába képes valaki make up nélkül kimenni az utcára. Én még a szemetet sem viszem le úgy. Meg tréning gatyába', beszarás, esküszöm neked, Meli.

És akkor a pali még mindig ezután nyivákol. Azt mondta nekem tegnap – ezt figyeld, ettől dobsz egy hátast –, hogy azt imádta az exében, hogy olyan natúr. Ugye, hogy durva?

Én még olyan férfit nem láttam, aki bírja azt, ha egy nő nem ad magára. Ez milyen már?!

Eleinte szóba sem került ez a téma. Mondjuk, első randin előző kapcsolatokról dumálni, hát, az jeges pálya. Hülye voltam, hogy szóba hoztam, pedig írásba kéne foglalni, vagy írni kéne egy Nagy Randibibliát, amiben az első pontnak erről kéne szólnia:

„Exekről egy szót se! Tilos!”

Akkor tudná az összes nő, hogy ne legyen olyan picsahülye, mint amilyen én tegnap voltam.

Amúgy meg jó, hogy kiderült, mert most gondolj bele, Meli, elmegyünk még egy randira, meg még egyre, én pedig rendesen betartom a Nagy Randibiblia szabályait, mint valami egyenruhás eminens, aztán ott vagyunk az ötödiknél, hogy már szex meg minden, és akkor kiderül, hogy a pali még tökre kivan az előző nőjétől, és nem képes komoly kapcsolatra.

Na, meg a másik szabály, ami a Nagy Randibibliában a kettes pont volna: „Csak az ötödik randi után szexelj!”

Mert most érted, mit gondolhat már rólam, hogy miután az exe után abajgott, én hülye, még le is feküdtem vele. Sok volt a koktél, fenének kell ennyit inni.

A hármas pont is azt mondja, hogy „Első randin ne igyál alkoholt, max. elegánsan egy pohárkával”.

A részeg nő nem szexi. Pfúj!

Amúgy fullra elítélem az ilyet, csak hát érted, eléggé jó fej volt a csávó, meg BMW-vel jött, aminek olyan lehajthatós a teteje, és amikor ott állt a kocsija mellett abban a csodálatosan kék ingében, akkor egy kicsit megrogyott a térdem. Kurva jól nézett ki, Meli! Beszartál volna!

Áldottam az eszem, hogy a passzos Hervé Légerem vettem fel. Legalább látta egyből, hogy ezt a csajt nem a prolik közül szalajtották.

Nem úgy, mint az exét. Mert milyen nő már az, aki nem sminkeli magát? Csakis valami lakótelepi bige lehet. Se' zsetonja, se' ízlése az olyannak.

Na, a negyedik pont meg az lehetne, hogy „Első randira feszülős ruhában menj!”

Totál rám kattant. Le sem tudta venni a szemét a dekoltázsomról. Két óra sem telt el, és már a combomat taperolta. Persze én legyintgettem a kezét, hogy ne malackodjon itt nekem, és kuncorásztam, amikor a combfixem felső vonalához ért, de igazából jólesett, hogy ennyire beindult rám.

Csak hát a sebzett férfi meg van sértődve, és a sértődött férfi veszélyes – azon még a jó dugás sem segít.

Ötös pont: „Sértődött férfitől menekülj!”

De amúgy most mondd már meg, lehet olyat találni manapság, akin nem gyalogolt át az úthenger? Akit nem csapott be, árult el, használt ki valami igénytelen tyúk? És még elhiszik ezek, hogy szerelmesek voltak, mert valaki azt mondta nekik egyszer, hogy „húzzál haver a sunyiba”.

Hatos pont: „Mondj nekik nemet jó sokáig!”

Mert a nemet, azt nagyon szeretik. Attól beizgulnak, és egyből nagy vadásznak érzik magukat. Érted, nekik ez a fontos, hogy meglegyen az illúzió. Hogy ők a nagy kanok, akik becserkészik a kis nyulat, te meg felveszed a passzos ruhát, kifested magad, mint valami bárcás, és illegsz-billegsz tűsarkakakon, rebegteted a pillákat, aztán eljátszod, hogy ne nyúlkáljon az ötödik randiig a bugyidba, és hellóka, kész is van.

Hetes pont: „Egy a fontos: legyen meg az illúzió!”

Érted, Melikém? Jó, hogy érted, neked is épp elég pöcsfejjel volt már dolgod…

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Jena Ardell