Tíz keréken Európában – Milyen lehet a kamionos feleségek élete?

–

Meghívott egy kamionos ismerősöm, hogy menjek el vele egy egynapos útra Szlovákiába, – és bár ettől még nem lesz belőlem „kamionos feleség” (pláne nem az ő viszonylatában, hiszen boldog párkapcsolatban él), de legalább bepillantást nyerek ebbe az életformába, amely bizony a nőket is érinti, s nem csak közvetve.

Igaz, mi utunk során nem találkoztunk női kamionossal, de ettől függetlenül sok tapasztalatot szereztem.

Időbeosztás

A legelső tapasztalat mindjárt az volt, hogy a kamionos (vagy bármilyen áruszállító jármű volánja mögött ülő munkavállaló) élete a percre kiszámolt beosztásról és a minél nagyobb pontosságról szól. Papírra kerül, mikor kezdi a pihenőt, meddig pihen, mikor indul tovább. A jármű tele van mérőeszközökkel, a szélvédő belső felén pedig a különböző országokban az autópályadíj megfizetését teljesítő „kütyük” sorakoznak – a fizetőkapuknál ácsorgás nem fér bele a kamionos életébe.

Na, akkor szálljunk be!

Zsolt ruganyosan bepattan, én béna csigaként kászálódom – sejtettem, hogy a kamion lépcsője magasan van, de ennyire? Közben tarthattam volna az ajtót is, ki kell lógnom derékig, hogy becsukhassam.

Nem baj, harmadszorra rutinosan fog menni. Nincs túl sok jó kamionos élményem, noha sosem voltam az előítéletesek társaságának tagja, akik szerint „minden kamionos beszólós, füttyögős tapló és nyilván minden városban van egy szeretője, mint a sorhajó-kapitányoknak”. Nem hiszem, hogy az, aki a fél életét a volán mögött tölti, annak kevésbé van igénye a szépre, jóra, nyugalomra, mint másoknak. Vagy akár a testedzésre, mert egy magyar kamionos blogger például egy éven át prezentálta videós bejegyzésekben, hogyan készült fel a Maratonra: mindennap, a pihenőidejét feláldozva edzett, bárhol is volt éppen.

Szóval mikor utoljára ücsörögtem ilyen magasan, egy török kamionos fújt le engem és újdonsült férjemet egy flakon, a ’90-es években trendi, irtózatosan erős szagú Jet-dezodorral, rögtön beszállás után. (Nem voltunk büdösek amúgy, csak nyilván neki.)

Nászútra indultunk ugyanis éppen, mégpedig stoppal, a török kamionos felvett minket, de leparancsolta rólunk, európaiakról a cipőt,

és jött az irtó büdös dezodor is, meg a sok száz kilométeren át hallgatott egy szál kazetta valami késhangú török énekesnővel. De legalább elvitt minket Münchenig.

Zsolt hajnalban már berakodott

Most gyorsan megreggelizik, párja friss rántottát csomagolt neki. Nem szabadna menet közben enni, de megállás a papír szerint csak később lesz, így útitársam szépen „megfrüstököl”. Az ülések mögötti emeletes ágyaknál egyébként van rezsó, edénykészlet, élelmiszertartalék, hűtőszekrény, abban adagokra porciózott töltött paprika.

Maga a kabin kitűnően felszerelt, a tisztálkodó-szerektől a ruhaneműkön át a könyvespolcig van itt minden, hiszen a sofőr tényleg itt tölti el a fél életét.

Sofőrömet például ott várja a többi kötet között a karácsonyra kapott új Bödőcs-könyv is. Olvashatna, de az egész napos vezetés után két-három oldalra van energiája, utána egyből behúzza az ágy. Vicceskedve nehezményezem, hogy az anyósülésen nem találok beépített sminktükröt, mire Zsolt a fejem fölé mutat, az ottani tárolóban van felakasztható tükröcske, ha netán tényleg sminkelni akarnék menet közben. Most éppen nem, de ha netán női kamionsofőr lennék? Kiderül, a szakmában ez a kérdés már egyáltalán nem meglepő.

Egyre több nő jelenik meg a nehezebb gépek volánja mögött, de aki saját családot, gyereket szeretne, azt nem találjuk a kamionos csajok között.

A kiszámíthatatlanság, a gyakori távollét a kisgyerek-neveléssel gyakorlatilag összeegyeztethetetlen, bármilyen támogató párja is van valakinek. Kérdésemre, megfejeli-e ezt az a tény, hogy a nők számára veszélyesebb is ez a szakma, Zsolt kétkedve ingatja a fejét. Őt – nem túl magas, és nem is különösebben izompacsirta – férfiként ugyanúgy érhetné támadás, valószínűleg nem tudná megvédeni magát a túlerővel szemben. Igaz, hogy tíz év alatt nem is történt ilyesmi. A kamionját viszont már törték fel – a tolvajok célzottan, precízen rámolták ki az egyébként eldugott iratokat és pénzt, míg Zsolt elment egy kamionos parkoló mellékhelyiségébe.

Ami rossz, az a magány, az ember magára utaltsága

Ha a saját cége sofőrjeivel találkozik a világban, természetesen integetnek egymásnak, de úgy általában ügyet sem vet ránk a többi kamionos. A kamionosok is ugyanolyan változók, mint a „mezei” sofőrök.

Túl sok jót nem tud mondani a magyar vezetőkről tízévnyi országútjáró tapasztalatai birtokában az útitársam. Nem szívesen adunk előnyt, szeretünk ügyeskedni, tülekedni, sokszor vagyunk türelmetlenek az utakon, sorolja.

Európában a legelőzékenyebb, legnyugisabb autósok az angolok közül kerülnek ki – Zsolt szerint.

A kamionban mintha másképp telne az idő

Ez az általános kamionos tapasztalat. Nincs rá magyarázat, miért emlékeznek a sokat vezetők például egy öt éve megtörtént eseményére tavalyiként. Talán ennek is magányhoz van köze, vagy ki tudja: az úthoz. Üléseink az útviszonyoknak és a gép mozgásának megfelelően teleszkóposan fel- és le süllyednek, mozognak, követve a test vonalát, csökkenve a merevséget, zsibbadást.

De hiába a csúcstechnológia, a nyolcadik óra vége felé így is érzem, hogy gyakorlatilag képtelen vagyok tovább egy helyben ülni, muszáj lenne felállnom, sétálnom, mozognom.

Szőke nőként keltek némi feltűnést az anyósülésben, de csak módjával

Más is viszi mitfahrernek az asszonyt, élettársat, barátnőt, ha teheti – a párok néha így járják be Európát.

Zsolt egyetlen kamionos házaspárról tud, ők együtt is fuvaroznak, amíg az egyik vezet, a másik alszik, aztán csere.

Bár ilyenkor akár több mint egy hétig is össze vannak zárva egy két négyzetméternyi területre, mégis jó a kapcsolatuk – igaz, gyerek ott sincs, egyelőre. Persze, lehetne az ember úgy is kamionos feleség, hogy a férj kamionozik, az asszony meg otthon gyereket nevel és háztartást vezet a saját munkája mellett – a legtöbben így is csinálják. Ezekben a családokban igazi ünnep lehet, ha az apa végre hazajön, és leszállva a gépről vissza tud helyezkedni szerettei hétköznapjaiba.

Mostoha körülmények

A benzinkutaknál való mosakodás, a parkolók sörpadjánál való főzés, a napokig tartó ücsörgés, vagy a kielégítő nemi élet úgy, hogy egymás felett fekszetek egy-egy keskeny, felfüggesztett priccsen elég riasztó számomra… (Bár egy tavalyi uniós rendelet tiltja, hogy a sofőr a heti pihenőidejét kizárólag a járműben töltse.)

Ugyanakkor rengeteg, máshogy talán sosem látható érdekesség, táj és helyszín lehet a jutalom mindezekért. Mi éppen Alsó-Szlovákiába tartunk, a hegyek is lenyűgözőek, a feljövő vagy éppen lebukó Nap látványa pedig mintha azt éreztetné az úton lévővel, hogy apró eleme ő ennek a néha kaotikusnak tűnő, mégis szervezett egésznek, de fontos. Ráadásul célja, küldetése, feladata van: el kell szállítani az árut A-ból B-be.

Megérkezünk a szlovák célállomásra

Én végre kinyújthatom a lábam, közben elkap minket egy hirtelen és az eddigi vakító napsütés után értelmezhetetlen jégeső.

Zsoltnak nem nagyon van megállása most sem, a szlovák cég dolgozójának mutatja és magyarázza, hova pakolja az árut a kamion belsejében.

Kis pihenő után hazaindulunk

Közben zenét hallgatunk – érdekes, odafelé nem hiányzott, szóval tartottuk egymást. Zsolt válogatott zenéket tart magánál, most éppen Nine Inch Nails megy, azt mindketten kedveljük. Rajta nem látszik a fáradtság, én viszont legszívesebben az első piros lámpánál kiugranék, és csak futnék. Nem tudom, képes lennék-e a napomat úgy beosztani, hogy papír szerint pihenjek, és akkor is mennem kelljen, ha hullafáradt vagyok. Nyilván erre is képes ráállni az emberi szervezet – egyhuzamban vezetni amúgy 4,5 órát engedélyezett, utána kötelezően 45 perc pihenőt kell tartani.

Ennyi időbe aktív relaxáció nem nagyon fér bele, legfeljebb egy kávé, telefonálás, séta a mellékhelyiségig, ilyesmik.

Olvasni például ezalatt nem lehetne – hiába kezd bele az ember egy fejezetbe, már biztosan nem tudja meg, mi lett a vége.

Elgémberedve szállok ki este

Percekig eltart, mire normális lesz a keringés az alsó végtagomban is. Nem csak az utazással, útitársammal is telítődtem – meghívóm ugyanis kihasználta, hogy nem egyedül van a járműben, és gyakorlatilag végigbeszélte a 11 órás munkanapot. Zsolt még megy kirakodni, a kamiont leadni, aztán indulhat pihenni ő is.

Több ezer honi kollégájával együtt hiányszakmát képviselnek – óvatos becslések szerint is legalább ötezer kamionvezető hiányzik ma Magyarországon.

Kocsis Noémi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Jetta Productions Inc

A további képek a szerző tulajdonában vannak