1. Relax

Csak nyugi. A dühöngésnek semmi értelme, csak feljebb megy a vérnyomásod, de attól nem jutsz be előbb.

2. Stex

Mindig legyen nálad nagyjából kétezer forintnyi apró az orvosoknak és nővéreknek szánt nagyobb címletű bankjegyek mellett. Kellhet a „nagypénztől” morgó taxisnak, de legfőkébb a nagy nehezen megtalált itallal és étellel ellátó automatáknál veszed hasznát. Végső esetben unalmadban a kórházi udvaron dobálhatod vele a madarakat is.

3. Étel-ital

Ha túl nehéz induláskor az aprós szatyor – meg egyébként is – állíts össze egy tíznapos menüt, főzd meg, majd csomagold műanyag dobozokba. Pakold be az olvasnivaló és az iratok mellé, vigyél mellé banánt, almát, mandarint és egy csomó csokit, amiket a melletted várakozó visító gyerekek markába nyomhatsz öt perc csendért cserébe.

Legalább két liter folyadék sem árt a felszerelésbe, mert a legtöbb kórházi csap láttán elmegy a kedved az élettől is, nemcsak az ivástól.

4. Kulcspozíció

Gyorsan foglald el a tévé előtti széket a váróban. Kitűnően leköti a figyelmet teljesen lenémítva is. Ha nem jött össze, mert harminchatodikként érkeztél a húsz személyes váróba, könyörögj ki magadnak egy fekvőágyat a sarokban, így legalább porckorongsérülés nélkül várhatod ki, amíg behívnak. Majd melléd tolják ugyan a fekve szállított betegeket a mentősök, de többségüknek úgysincs kedve beszélgetni. Plusz: unaloműzésként ápolhatod őket, amíg orvoshoz nem jutnak.

Ha az ágyszerzés sem sikerült, verj sátrat egy másik sarokban, infúziótartó kampóval, lámpával és kényelmes matraccal felszerelve.

5. Pallérozódás

Még otthon vegyél magadhoz néhány orvosi szakkönyvet a panaszaiddal kapcsolatban, és a várakozás órái alatt gyorsan műveld ki magad latinból, és az adott problémádhoz ajánlott orvosi vizsgálatokból, eljárásokból, és a fertőtlenítőkből (kell a vécéhez). Így felkészülten érkezhetsz az orvos elé, nem fogsz csodálkozni a rutinszerűen adott infúzión, nem kérdezed meg, mi az a szaturáció, és nem utolsósorban egy szónál többet fogsz érteni abból, amit a doki az asszisztensnek rólad diktál.

6. Szelektív hallás

Fejleszd a hallásod! A legjobb tulajdonképpen áldott szabadnapként tekinteni a várakozást, és szundítani egy nagyot. Ehhez különleges képességként a neved hallatára azonnal fel kell ébredned és menetpózba vágnod magad, de minden más zaj – értsd gyereksírás, sebesült lány nyöszörgése, veszekedő családtagok, hörgő 84 éves bácsi, rohamot kapott rákos beteg, mentősök és őrök lábdobogása, kétségbeesett telefonhívások, drogtól pörgő beszédkényszeresek – a felébredési szint alatt marad.

7. Testőr

Küldd haza a kísérődet, hacsak nem vagy nagyon rosszul. Értelmetlen még egy ember szenvedését meghosszabbítani a magadé mellett, és hamarosan mindketten úgyis éber kómába kerültök a szokatlan fény, a lassan folyó idő, az egész procedúra értelmetlensége miatt érzett fásultság, és a külvilágtól történő hermetikus elzárás miatt. Ám ha nem sikerült minden csomagodat magadra kötöznöd (lásd következő pont), akkor inkább maradjon veled, és őrizze, amit lehet.

8. A málha minimalizálása

Mivel nálad van egyheti kaja, innivaló, az orvosi szakkönyvek, a regény, amit hetek óta nem volt időd elolvasni, minden időjárásnak megfelelő öltözet, az összes leleted 20 évre visszamenőleg, egy rakat apró, és ha gyerekkel vársz, akkor a fél gyerekszoba, ötvenöt cekkeredre értetlenül fognak nézni a fogadópultnál, és az orvoshoz is nehéz lesz beszuszakolnod magad.

Tanulj meg miniatürizálni… vagy szerezz be egy zsugorítót, és kötözz magadra egyetlen övtáskában mindent.

A hátad, a mellkasod, és a bal könyökhajlatod mindenképpen legyen szabad.

9. Sztoikus nyugalom

Távozásodkor ne lepődj meg sem a napszakon, sem az évszakon, ami kint fogad. Emiatt mindig érdemes kabátot, esernyőt, elemlámpát és gumicsizmát is magaddal vinned.

10. Nota bene

Távozás után tartsd fenn magadban a hála érzését. Micsoda kincs a szabad levegő, a napfény, a csend, az infúziós tasakoktól, kötözött sebektől, fertőtlenítőtől, hányástól, várakozástól, és kétségbeeséstől mentes világ, mennyi erő van az emberi összefogásban, micsoda meneteket állnak ki a fáradtan is profi orvosok és a nővérek, és persze végső soron: micsoda kincs az egészség. Meg a térerő.

 

Fenyvesi Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás:Getty Images/ ADAM GAULT/SPL