–

Az otthonokban is elég nagy feladatot jelent a tanévkezdés, hiszen itt tíz-tizenkét gyereket kell felkészíteni az iskolára.

Velük nem tudsz elmenni bevásárolni, egyszerűen megoldhatatlan a dolog. Nincs rá elég ember, pedig milyen hasznos volna! Így a csoportban dolgozó felelős – legtöbbször a csoportvezető – megrendeli a cuccokat.

Nem egyszerű. Különböző korcsoportok, fiú, lány... legalább egy negyedévre elégnek kell lennie, de inkább félre, és ha nem jól rendeltél, a havi csoportpénzből kell kigazdálkodnod, amit ráadásul előre le kell adnod, mármint a jövő hónapi igényedet. Azt meg nem tudhatod előre, hogy Bercinek betelik-e majd a matekfüzete, mert Berci nem fog szólni. A tanár néni fog, és akkor viszont már holnapra kellene.

Szóval nem kis munka, amit nyilvánvalóan – úgy, mint az egyéb adminisztrációs rengeteget – a saját lakásodban, munkaidőn kívül csinálsz, mert az otthonban képtelenség, hiszen nyár van, és egyedül vagy a csoportban.
És neked a gyerekekkel kellene foglalkoznod, ugye?

Szóval: van százezer forint, és akkor hajrá.
Jól hangzik, de te tudod, hogy mennyibe kerül egy iskolatáska meg a tesicucc.

Tehát a csoportvezető összegyűjti az iskolák által kiállított listát azoktól, akik nem hagyták el még akkor, amikor megkapták, és elkezdi megrendelni a taneszközöket.

Közben felméri, kinek kell új hátizsák.

„– Ez egy szar, már hatodikban is utáltam.
– Akkor adjuk oda Bencének, neked meg nézünk valami mást.
– Na, én biztos nem adom neki, meg nekem nem kell az adománytáska, én ilyen válltáska-szerűséget akarok.”

Szóval a nevelő listát állít össze. Igyekszik belőni, hogy hány pónis legyen (szerencsére szerepel a listán), hány focis (szintén). Beírja a táblázatba, mi kell, és hány darab.

A nevelő a radírnál sokat vacillál, szíve szerint egyet sem rendelne, mert még aznap elhagyja mindenki, és onnantól senkinek nincs, és mindenkinek van.

Tolltartó.
„– Mutasd a tolltartód! – megy körbe.
– Milyen tolltartót?”

Visszaül, feláll, megnézi az adományokat. Mert szerencsére vannak. Tizenegy plüssre jut egy hasznos dolog.

Érdekes kérdés az állami gondozottak hozzáállása az adományokhoz, és ez teljesen más, mint amikor te megörökölted a bátyád, nővéred kinőtt cuccait. És lefogadom, hogy te sem szeretted annyira.
Az otthonos gyerekek sem szeretik ezt egy bizonyos életkor után, hiszen, gondolj bele, egy normális családban élő gyermek cuccait kapja, amit azok sajnálatból felajánlottak neki. Bár ez annyira mindennapos, hogy a gyereknek megszokottá válik, de azért igyekszik a nevelő új dolgokat venni.
Ha nem tetszik az adományba kapott iskolatáska, nem erősködsz, megérted, és veszel egy újat.

Közben a nevelő látja, hogy túlment a kereten, mindig ez van. Valamin csökkenteni kell.
Olló, nagyon veszélyes, a kicsiknek nem rendel. Majd lesz az iskolában. Egy ragasztó elég.
Hát, nem sokat csökkent a költség. Tavalyról még van valamennyi rajzlap, majd lesz valahogy.

A lényeg, hogy a kis elsősre nagy figyelmet szentelj. Neki minden új kell, hogy legyen. Pókemberes hátizsák. Ne ezen múljon. Nem ezen fog.
Bár nem az anyja fogja bekísérni az osztályba fátyolos szemmel, hanem egy fáradt éjszakás, de neki azért ez még egy fontos nap lesz. Legalább ez legyen meg, ha más nem is...

 

Zebegényi Péter

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Lopolo