–

Ideges gyerek, nincs más baj, hagyjad, Icuka! – mondja az asszony, miközben áll csípőre tett kézzel, és magyaráz a szomszéd nőnek. A fánk közben kisült, vastag, porcukorréteget hint a tetejére egy kisebb fémszitával, a fiú berohan, kikap egyet a fakósárga, oldalán barázdált, műanyag tálból, és már iszkol is tovább.

A nyári konyhában egy vászon falvédő van, a széleinél sárgás foltok. Ahogyan a két szög tartja, az anyag középen egy picit megroggyan, de így is el lehet olvasni a feliratot: „Egy jó feleség mindig kedves, ettől lesz a férj is rendes.” A konyha vályogból épült, az asszony itt csinálja a befőzéseket júliusban, hogy ne a nagy ház patyolat főzőkamráját kelljen összepiszkítani. A padlót többféle csempéből rakták ki, az egyik tarkamacska-színű, a másik fehér, a harmadiknak meg olyan árnyalata van, mint annak a kenőcs állagú kéztisztítónak, amivel a férfiak takarítják le az olajos kezüket autószerelés vagy valamilyen bütykölés után.

A szomszéd nő az asszony arcát nézi, de amaz mindig elkapja a tekintetét.

– Megint ezek a kék foltok – mormogja maga elé, de az asszony úgy tesz, mintha nem is hallaná. Megkaparja a kendője alatt a fejbőrét, izzadt lesz a haja a tarkójánál, egészen begöndörödnek a nedves tincsek, és amikor a szomszéd a nyirkos nyakát kezdi figyelni, észreveszi, hogy a válla alatt is vannak zöldre zápult foltok.

– Megint megvert. Látom – ezt már hangosan és érthetően mondja. Az asszony megdermed, idegesen kezdi rángatni jobbra-balra a kicsi fémszitát, a fánkokra annyi cukor kerül, hogy aztán nem győzi leütögetni róla. Az alsó fánkokon a cukorréteg már meg is kövesedett, aztán lassan meg is repedezik az ütések hatására, és olyan szabálytalan darabokban pereg le az összemerevedett massza, mint ahogyan a száraz bőr pereg leégés után.

– Inkább engem üssön, mint a gyereket.

Az udvarról eddig behallatszott a gyerek sikongatása, ahogyan a kutyával látszik, de ekkor észreveszik, hogy már nincs semmi zaj. Síri csönd van. Aztán bevágódik a kapu.

– Hazajött – mormolja az asszony maga elé úgy, mintha valami vészharang lenne ez a szó, amivel figyelmeztetni lehet a gyanútlan embereket.

Az ember a helyi TSZ mindenhatója. Fakó, naptól érintetlen arca, mocsoksárga fogai vannak. Ahogy belép a nyári konyhába, kihúzza a szája szélét a füléhez, és látszanak a mocsokszínű fogai. A szomszéd nő azon gondolkozik, vajon hogy csinálja, hogy csak az egyik oldalát görbíti meg a szájának.

– Tölts egyet, Bözse!

Az asszony most egészen másmilyen, mint egy fél órával ezelőtt. A nyakán sokkal nagyobb foltban jelenik meg a veríték, közben a ruhájába kapaszkodik, de annyira erősen szorítja a nejlon anyagot, hogy az ujjpercei kifehérednek. Aztán odamegy a polchoz, odatol mellé egy piros, műbőrrel bevont hokedlit, lerúgja a klumpáját, és fellép rá. A hátsó sorban matat, a főzés gőzétől bezsírosodott cukros- és lisztes dobozok mögött. Az egyik dobozon egy bokrétás kislány van, azon egy pillanatra megállítja a kezét, végigsimítja, majd kiveszi mögüle az átlátszó üveget, amiben egy színtelen ital van. Ahogy az üveg megmozdul, a színtelen anyag apró hullámokat ver az üveg falára, majd – miután leteszi az asztalra – oda-vissza hintázik egy darabig. De az italnak nincs ideje megnyugodni, mert az ember utánanyúl és tölt.

Csend van. A szomszéd nő se beszél. Nem kérdez senki semmit. A nyári konyha megtelik süketséggel, némasággal és vaksággal. Olyan, mintha egyszeriben mindenki elveszítette volna az érzékelését. A gyerek sem hallatszik odakintről. Nem kalamol, nem rikoltgat a kutyára úgy, mint fél órával ezelőtt. Az ember feláll, megsimítja a falvédőt, végigszalad a keze a sárga foltokon, kicsit megkaparja a kopott szövetfelületet, aztán kimegy.

Az asszony megint a megrepedezett cukorréteget piszkálja. Már minden fánkon megkeményedett a cukorréteg. Ki is hűltek. Háttal áll, a szomszéd nő nem látja az arcát, de így is tudja, hogy folynak a könnyei. A szomszéd nő aztán feláll, visszateszi a színtelen italt a kislányos doboz mögé, és akkor veszi észre, hogy a dobozon van egy kis nyílás, amiből kibuckázik valamilyen lilás-vöröses papíranyag. Egy ideig gondolkozik, hirtelen nem tudja, mi lehet az, aztán rájön, hogy olyan bankjegyeket tart ott az asszony, amiről a férje nem tud.

Közben odakint nagy dübörgés hallatszik, aztán egy sikítás. Az asszony most már hangosan sír, rázkódik a válla, de nem megy ki, csak leül, mert nem bír állni, talán meg is szédült a nagy zaklatottságban. A szöveges falvédő most egészen nagynak látszik fölötte, szinte ránehezedik a térre, és a ráhímzett női- és férfialakok már egészen fenyegetőnek tűnnek. A szomszéd nő kinéz a hideg vályoglyukból, amiből egy pillanat alatt szippantották ki az életet, és arrafelé fordítja a tekintetét, ahonnan a zaj hallatszik.

Az ember egy – a széleinél feketére keményedett – barna nadrágszíjjal üti a gyereket, miközben azt üvölti vörös fejjel, torkaszakadtából, hogy: az anyád úristenit, Viktor, az anyád úristenit, de ne félj, mindjárt az is fog kapni, aki megszült, te pokolfajzat!

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Samuel_Giraffi