–

Jól figyelj!

Mert ez is a vágyról szól. Meg persze a felvállalásról. De ez most nem a „morálisan dilemmázgatunk”-fejezet. Ez a „leszarom, hogy mit mondanak a feminista kritikusok”- fejezet. Én most igenis menstruálok, vagyis mindjárt fogok. És nem, nem kell pirula, meg nem kell felmentés. Igen, ingadozik a hangulatom, és igen, érzékeny vagyok. De egyébként is érzékeny vagyok, és egyébként is kurvára jó lenne, ha többet mosogatnátok, meg úgy általában, figyelnétek arra, amit kérek! Nem másabb most semmi, csak ilyenkor nem tűrök ellentmondást. Ilyenkor nincs nálam az önfegyelmem, az illemem meg a humorom. Ilyenkor pont akkor és pont úgy mondom meg, amit gondolok. Ilyenkor kevéssé érdekel, hogy megbántalak. Mert most épp jogom van nekem is ahhoz, hogy megbántva érezzem magam. És tudod, miért kell ezt most végighallgatnod? Mert te azt szeretnéd, hogyha elmúlik ez a vihar, akkor holnap újra dugnánk, mintha mi sem történt volna. Én meg azt szeretném, hogy tudd, ismerd, fogadd el és tiszteld, hogy mikor hogy működöm! Hogy a sok közös év alatt se  felejtsd el követni, mikor mire van szükségem! Nem csak ebben a négy napban! Mert ez mind a vágyam része. Ennek a rettenthetetlen nagy hullámnak most épp ez a kevésbé szimpatikus oldala. De mivel együtt élünk, együtt kell hullámlovagolnunk is.

Negyven fölött nem a vágyam más, hanem a világhoz és önmagamhoz való viszonyom

Régen még minden egyben volt. A testem, a vágyaim, a kíváncsiságom. Ahogy minden gyereknek. Akkor még nem kellett tudnom, hogy a vágy szabad, zabolátlan, nem tűr semmiféle korlátozást: sem időbelit, sem térbelit, sem rövid-, sem hosszú távút, sem explicit-, sem rejtett béklyókat. És nem tűr kategóriákat sem. Akkor még nem kellett tudnom, hogy mi a különbség az erotikus vágy, a felfedezés, a megismerés vagy a szépség iránti vágy között. Akkor még csak érzékeim voltak, tiszták, egyértelműek. Érintés volt, ami jólesett, ízek voltak, illatok, amiket szerettem vagy nem szerettem. Mozgás volt, szaladgálás, mászás, elbújás. Volt szaga, hőmérséklete a szélnek, víznek, levegőnek. Volt zene, hang, rezgés. Voltak jó és rossz dolgok. De még valahol a kezdetek kezdetén valami elromlott; a felnőtt világ igen korán elültette bennem a szorongást, a bűntudatot, a szégyent. Elkezdett számomra ismeretlen és értelmetlen kategóriákat alkotni, megtanította, mit szabad és mit nem szabad. Én meg a testem szépen lassan szétváltunk. Kettő lettünk. Megtanultam fegyelmezni a testem, megtanultam rajta uralkodni. Megtanultam mindenféle jelzését észrevétlen, a pillanat törtrésze alatt elfojtani, elhallgattatni; fájdalmait, ingereit, hangjait, nedveit… és hát, igen, a vágyait nem tudomásul venni. Sok év telt el így.

Otthon a testemben

Aztán tapasztaltam eleget ahhoz, hogy ma már tudjam: megbízhatok a testemben. Érdemes figyelnem és követnem a jelzéseit. Hiszen mindig ott történtek a fontos dolgok. Ott talált rám gyönyör és fájdalom, hiány és eksztázis, befogadás és elengedés. Elég idő eltelt, hogy tudjam: a szépség a tudásomban és az önbizalmamban rejlik. Hogy minden heg, ránc, forma és változás csak az enyém; az én történetem. A testem őrzi ezt a tudást. Elég idő eltelt, hogy újra hinni kezdjek saját érzéki tapasztalatomnak: hogy erotikus vágyaim furcsán, rendezetlenül, de szétszálazhatatlanul együtt rezdülnek más vágyaimmal. Hogy erotikus vágyaimra felkészülhetek azzal, ha a testem, az érzékeim gyermeki módon ébren tartom; nyitottan, kíváncsian a világra. A testem én vagyok.

Tudok nem megijedni a saját vágyaimtól

Tudom, hogy nem kell elnézést kérnem, nem kell felmentés, igazolás. Ezt akarom. Ezt meg nem akarom. Negyven fölött már egészen más az érdekérvényesítő képességem, mint húszévesen volt. Ma már meg tudom különböztetni saját autentikus vágyaimat más belső hangjaimtól: hogy ezt most valójában a férjem kívánja, a szeretőmnek akarok tetszeni, vagy épp még mindig az apámnak akarok-e megfelelni. De mindez negyven felett valójában egyre kevéssé is érdekel. Még akkor is, ha a vágyaim épp tökéletesen szalonképtelenek, lehetetlenek, egyáltalán nem komformak, és legkevésbé sem illenek egy negyvenes nőhöz. Kurvára jólesik elpirulni, randi előtt izgulni, vágyni, várni, akarni. Negyvenéves csitrinek lenni. Mert pontosan tudom, hogy mekkora nagy tenger az én tengerem, ezerféle hullámmal, mozgással, változással. És tudom, egyre jobban ismerem e hullámok természetét. Ezért sem kell megijednem a vágyaim kiszámíthatatlanságától. Nem rettent már el, ha a vágyam ugyan reggel még meleg, de estére már nyoma sincs. Ha napokig, hónapokig hol csillapíthatatlan, kínzó, hol izgató, izgalmas. Hol illékony, hol félékeny. Hol múlékony. Hol van, hol meg nincs.

Kösz, jól vagyok!

Negyven fölött már tudom, hogy nem kell zavarban éreznem magam az erotikus vágyaim miatt. Sőt! Látom, érzem, megélem, hogyan van az erotika más alkotó energiáimmal összefüggésben. Tudom, hogy a szexualitásom mikor erősíti, vagy épp mikor adja át a helyét más kreatív tevékenységeknek; munkának, gyereknevelésnek, kertészkedésnek, írásnak, varrásnak, bármi más figyelemnek. És bár negyven fölött is éppúgy vágyom figyelemre, szeretetre és elismerésre, tudom értékelni önmagam társaságát. Szabad vagyok és független. Tudok a tükörbe nézni. Mint ahogy azt is tudom, hogy időnként megfeledkezem erről a tudásról, vagy arról, hogy még nem tartok ott, ahol tartani szeretnék. De már nem mérem magam a kortársaimhoz. Saját utamat járom.

Kedvesem!

Ugye, tudod, miért kellett most mindezt végighallgatnod? Hogy miért kell velem együtt havonta elviselned a cunamikat? Mert szeretném, ha velem együtt te is ismernéd a tengert, amelyen nap mint nap együtt evezünk. Mert ez mind ugyanannak a vágynak az ezer arca. Így működik a motor, a hajtóerő az életemben. Ez mind én vagyok.

Mester Dóra Djamila

                                                                                                                      

*PMS = premenstruációs szindróma 

Kép: Bodó Márton