„Semmi sem jó úgy, ahogy van” – 44 éves vagyok, és unom az életem
44 éves korunkra már tényleg elmentünk a falig? Onnantól valóban csak a lejtmenet jön? Ajjaj...
Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
44 éves korunkra már tényleg elmentünk a falig? Onnantól valóban csak a lejtmenet jön? Ajjaj...
Ennél a kínzó bizonytalanságnál talán nincs is rosszabb. De tényleg, kire hallgasson az ember...?
Nincs annál intimebb, mint amikor valaki a halottjától búcsúzik.
Az újrakezdéshez, a párkapcsolat rendbetételéhez pokolian sok bátorság és erő kell. Mert tengernyi fájdalommal jár.
A szavakkal talán még nagyobb sebeket lehet ejteni, mint a fizikai bántalmazással. Olyanokat, amik évek múlva sem gyógyulnak be. De hogy mindezt egy nagymama teszi az unokájával, az igazán szívfacsaró.
Vajon miért megy el, akit így szeretnek?
Azóta eltelt egy év. És te ott mosolyogsz a képen egy olyan nővel, akit talán még az anyukádnak is bemutatnál...
Egy tanulmány szerint körülbelül kilenc évre van szüksége ahhoz egy alkeszfeleségnek, hogy felismerje a helyzetét.