Kemény sorsok, megható történetek és nagy tanulságok – egy bajor idősek otthonában dolgozó olvasónk írása:

„Szomorú látni, hogy egy edző pár mondatával mekkora rombolást végez. Hogy nem motivál, hanem bomlaszt. Hogy nem az erősségekre megy, hanem levegőnek nézni a gyengébbeket” – írja meg tapasztalatait egy anyuka, aki nemcsak azt fájlalja, amit az ő gyerekével műveltek, de jogosan érezheti úgy, ilyen körülmények között nehéz lesz egy egészséges, szívesen sportoló generációt kinevelni.

Évtizedekkel ezelőtt még nem álltak a szülők rendelkezésére olyan információk, mint ma, és az idegtudomány sem volt még annyira fejlett. Így történhetett, hogy egy fiatal nő a fia diagnózisával egy időben szembesült azzal, mi okozta mindig is az ő saját elakadásait az életében, amit addig semmilyen terápiával nem tudott megoldani.

Az alábbi vallomás szerzője egy édesanya, akinek tízéves lányát nemrégiben diagnosztizálták cöliákiával, úgyhogy ennek megfelelően elkezdték kitanulni a betegséget, és átalakítani az egész életüket. De mire tanít mindez?

„Az élet folyamatosan ordítja az arcomba, hogy tanulj meg adni! Enélkül csak félember vagy, nem lehetsz több.” Olvasónk világgá ment, és arról mesél, milyen csodálatos, mindent megváltoztató találkozásokban volt része.

„Borzasztó fájdalmak közepette, egyre kétségbeesettebben próbáltam segítséget kérni, de senki nem mozdult” – meséli olvasónk gyermekkorának legtraumatikusabb élményét. Csak pár perc volt az egész, mégis meghatározta a következő 38 évét.

Te mit tanácsolnál olvasónknak?

Szívszorító olvasni, hány, de hány alkalommal képes felállni valaki a betegségből, kezd neki újra és újra az életnek, a reménynek, hogy aztán kiderüljön, a kór még mindig ott pusztít a szervezetében.