A női princípiumot beteljesíteni – ilyen volt nőnek lenni az elmúlt tíz évben Magyarországon
Vajon eljutunk-e valaha oda, hogy azok mondják meg, hogy mi a nők _dolga_, akik kompetensek a kérdésben – például, a nők maguk?
Vajon eljutunk-e valaha oda, hogy azok mondják meg, hogy mi a nők _dolga_, akik kompetensek a kérdésben – például, a nők maguk?
2025. január 21-én az egész világ szájtátva hallgatta Mariann Edgar Budde prédikációját. A washingtoni episzkopális egyházmegye első női püspöke ugyanis szerzett pár igen kellemetlen percet Donald Trumpnak a második beiktatását követően, a Washingtoni Nemzeti Katedrálisban rendezett ökumenikus imaszolgálaton. Budde püspök nem először leckéztette meg az elnököt.
Ma reggel az ország számos iskolájában is bombariadó volt, több mint 260 intézményt ürítettek ki. Sok esetben néhány órán belül visszaállt a rend, a gyerekekben azonban mély nyomot hagyhat egy-egy ilyen esemény. De mit tehetünk szülőként, és hogyan kommunikáljunk az eset kapcsán a gyerekekkel?
A pannonhalmi főapát is tagja az újonnan megalakult Gyerekasztal Munkacsoportnak, amelynek célja a katolikus gyermekvédelem segítése. A civil kezdeményezésben egyházi vezetők, újságíró, teológus, abúzustúlélő aktivista és gyermekjogi szakember is szerepet vállal.
Az idei nyolcadik osztályos központi felvételi vizsga egyik feladata sokaknál kiverte a biztosítékot. A gyerekeknek arról kellett írniuk, hogy testvérrel felnőni vagy egykeként élni jobb-e. A feladat kiötlői minden bizonnyal egyáltalán nem gondoltak abba bele, hogy sok családban ez rendkívül érzékeny téma, így ez komoly érzelmi traumának teheti ki a gyerekeket egy alapból felfokozott hangulatú vizsgahelyzetben.
Hétfő óta hivatalosan is Donald Trump az Egyesült Államok elnöke – ő pedig a korábbinál jóval felkészültebben, és egy olyan csapattal a háta mögött vág neki második elnöki ciklusának, amely a törekvéseit és a választási tervét végig támogatta.
Káros társadalmi beidegződések akadályozzák a nők érvényesülését a tudományban? Vagy módszeresen szorítják ki őket? Bár nem mindenben ért egyet Kende Anna szociálpszichológus, Pető Andrea és Kalmár Melinda történészek, abban igen, hogy a nők hátránya valós probléma. És meg lehetne oldani, ha lenne rá akarat.
Sosem látott tűzvész tombol Los Angelesben, jelenleg 25 halálos áldozatról tudnak a hatóságok. A Palisades Fire eddig több mint 23 000 hektárnyi területet pusztított el, a város északi részén pedig több mint 14 ezer hektár égett le. Hogy a tüzet mi okozta, azt egyelőre nem tudni – az azonban egészen biztos, hogy terjedése és ereje elválaszthatatlan a klímaválságtól. Mit jelent ez a bolygó többi részére, például ránk nézve?