Amikor valaki a traumatikus szülészeti ellátásban szerzett tapasztalatairól beszél, sokszor megkapja, hogy „ez ilyen”, meg hogy „a kismamák túlérzékenyek”, vagy hogy „a lényeg az, hogy mindenki egészséges”. Ez sajnos mind tévedés. Nem kell, hogy ilyen legyen, nem túlérzékenység bizonyítékalapú ellátást elvárni, és a mentális egészség a jóllétünk alapja. A jelenlegi szülészeti rendszer problémáit gondolta végig újságírónk két aktivista szakemberrel egy holnapi tüntetés kapcsán.

Hozhatja úgy a sors (ahogy az szerzőnk, Temesvári Orsi esetében is történt), hogy az ember egyik pillanatról a másikra nem tud úgy dolgozni, ahogy addig. Pedig ezzel a problémával idehaza több százezren szembesülnek.

Hiába tűnik úgy, hogy többet beszélünk a mentális problémákról, mint valaha – a pszichés betegségeket még mindig jelentős tabusítás és stigmatizálás övezi. És ez nagy baj. Mert ha nincs segítség, akkor a bajok újratermelik önmagukat; ma már a gyerekek körében az egyik vezető halálok az öngyilkosság, és többen szoronganak, depressziósak, mint valaha. Ez áll az idén a gyerekjogok világnapja fókuszában – és erről írt szakértőnk egy kiváló, alapos cikket:

Múlt héten megszületett egy kisbaba, akinek az érkezését nagyobb figyelem övezte, mint Magyarországon eddig bárkiét. A gyerekjogi szempontok mellett az etikai kérdéseket is végigvesszük dr. Guld Ádám médiakutatóval.

Sokan érezzük ügy, az egekbe emelkedtek az árak. Krajnyik Cintia Pogátsa Zoltán közgazdász segítségével próbálta megérteni a miérteket:

A világon élő 2,2 milliárd gyerek közel fele, egymilliárd kiskorú a klímaváltozás szempontjából „rendkívül magas kockázatú” országban él. Gyerekjogi szerzőnk egy 17 éves magyar klímaaktivistával beszélgetett. Érdemes elolvasni.

Temesvári Orsi a balesete előtt másoknak próbált segíteni, ám miután két és fél éve egy szabálytalanul közlekedő autó miatt megsérült a gerince, már ő szorul a nap 24 órájában mások segítségére. Így viszont el tudja nekünk mondani, hogyan tudunk JÓL segíteni, illetve segítséget kérni.

2021 van. Nem lenne végre időszerű leszámolnunk azzal a szórakozással, hogy mások kiszolgáltatottságán röhögünk, azok kontójára?