„A méhhel rendelkező polgártársak életéről hosszú tömött sorokban vitatkoznak egymással a politikai vezetők, közéleti szereplők, egyházi és világi személyek. Férfiak. Azok a férfiak, akik a korábbi évek során a méhemből hitelfelvevő eszközt csináltak (CSOK), meg politikai tőkét (népességfogyás megállítása) és bújtatott korrupciós technikát (a családtámogatások rendszerén keresztül szavazatvásárlást).” Még ne kommentelj, először olvasd tovább:

„A magyar anyának végül akkor lesz a legnehezebb dolga, amikor gyermeke megkérdezi tőle, mi is az a hazaszeretet. Akkor a magyar anya szemében könny csillan, hiszen hogyan magyarázhatná el, hogy valami sokkal szebb és nemesebb dolog annál, mint amit manapság oly sokan hirdetnek az országunkban. És főleg nincsen átitatva ilyen fokú gyűlölettel. Csak szeretettel. Hazaszeretettel.”

Vajon mit szólna Maria Montessori, ha látná, hogy hiába találta ki a módszereit a gyerekközpontú oktatáshoz – több mint 100 éve –, azok gyakran köszönőviszonyban sincsenek a mostani magyar állapotokkal?

Anett szerint az anyának jár némi lépéselőny váláskor, mert mégiscsak ő hordta ki, szülte meg, szoptatta a gyereket. A cikk – ahogy az várható volt – nagyon megosztotta az olvasóit. És elindított egy párbeszédet a szerzőink között is. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász például megírta ezt, olvassátok el:

Döbbenet, felháborodás, visszautasítás. A lombikprogramban részt vevő meddő nők, és egy nagy hírű meddőségi központ vezetője is elítéli a győri megyés püspök „bűnösözős” nyilatkozatát. Vendégszerzőnk velük beszélgetett.

„A hazaszeretet ugyanis nem a bordásfalon lógva énekelt verbunkos alatt alakul, (sőt), hanem az utcán, a boltban vagy otthon, vacsora közben. Ha a gyerek azt látja és hallja maga körül, amit egyébként maga is érezni szeretne: hogy itt élni jó!”

A nem az nem. Csak akkor nem, ha nem mondod ki.

Te mit teszel egy ilyen helyzetben? Ha elolvasod, kiderül, miért kérdezzük: