Vékonyabbá, kívánatosabbá akarták photoshoppolni, csak hogy eladhatóbb legyen a sorozat, amelyben amúgy egy hétköznapi nőt játszik élete egy különösen nehéz szakaszában… De Kate Winslet nem hagyta magát. Hát mi hagyjuk?
Tudunk szívből hinni benne, hogy egyszer tényleg kikeveredhetünk a járványhelyzetből és az ezzel járó gazdasági és mentális gödörből. Hesna vendégei szerint:
Nekünk, szurkolóknak az a felelősségünk, hogy megértsük: a sportoló teste, elméje, lelke nem köztulajdon. Az, hogy megengedik nekünk, hogy nap mint nap nagyítón át figyeljük őket, a teljesítményüket, nem jelenti azt, hogy jogunk van élve felboncolni őket. Azon túl, hogy a pályán, páston, medencében a maximumot nyújtják, nem tartoznak nekünk semmivel, de semmivel. Csepelyi Adrienn gondolatai arról, hogyan bánunk a sportolóinkkal.
Az agyam felfogja, hogy mi történt, képes vagyok megérteni, hogy már nem él, de mégis olyan, mintha egy filmben éltem volna abban a pár hétben, és egy utószóban rekedtem volna azóta.
Ha valaki tavaly év elején azt mondta volna nekem, hogy másfél év múlva ennyi sebbel, fájdalommal, nehézséggel a hátunk mögött állunk majd itt, jobb esetben kiröhögtem volna, rosszabb esetben pedig beleroppanok a jóslatba.
A nevelőszülőséghez rengeteg sztereotípia kapcsolódik: a két legelterjedtebb a pénzről és a szeretetről szól. Előbbi miatt démonizálják, míg az utóbbiért túlmisztifikálják. A valóság azonban sok esetben az, hogy ebben az élethelyzetben nemcsak a családjából kiemelt gyerek szenvedhet kárt, hanem az őt befogadó nevelőszülő is. Van, hogy sok sebből vérző és sok sebet okozó történet ez.
Napi négy órát lógnak a neten, szívesebben nyílnak meg cseten keresztül, és heti több szelfit készítenek magukról – ilyen egy felmérés szerint a Z generáció. De tényleg olyan rémisztő ez? Y generációs szerzőnk saját élményeivel egészíti ki a mai tinik néhol kicsit talán aggasztónak tűnő netes viselkedésmintáit.
Mit tennél, ha már a puszta létezésed is erős indulatokat keltene idegen emberekben? Ha amiatt, aki vagy és akit szeretsz, illetve ahogyan az életedet éled – amihez egyébként senkinek semmi köze – diszkriminációnak, verbális és nem ritkán fizikai abúzusnak lennél kitéve? Mennyire tudnál így felszabadult, boldog lenni?