Negyven óra is kevés ahhoz, hogy valakit felkészítsenek az örökbefogadásra, de tanfolyam nélkül a sorsközösség és sok alapérték is elveszik. Egy egykori örökbefogadott meséli el, miért nem jó, ha önkéntessé válik az oktatás.

Lehet-e egy sportolónak véleménye a világról, ami a saját közegén kívül esik? És ha igen, miért nem?

Az idegenvezetés sosem volt életbiztosítás – vallják a művelői –, de most aztán kiderült, mennyire nem az.

Ami neked természetes, az nekik életveszély lehet. Íme, a lista, amit egy texasi fiú már tizenegy évesen megtanult az anyukájától. Ez a színes bőrű gyerekek valósága Amerikában.

A legpompásabb díszletek és a legbefolyásosabb emberek között zajlott az egész, mégsem tudta senki (?)!

„Amikor aludni tudok végre, majdnem mindennap anyáról álmodom, és rég nem látott hozzátartozókról. Elmaradt születésnapokat ünneplünk ezekben a történetekben, eszünk és beszélgetünk. Nincs üzenet, csak együttlét, jelenlét van. Akárcsak a betegeim, én is alvás közben gyógyulok.”

„Elképesztően fontos lenne, hogy a gyerekek és a felnőttek is mindig felelősséget vállaljanak a tetteikért. De nem szankciókra van szükség, hanem következményekre. Lehetőségre, hogy ezekből tanuljon minden érintett. Önmagában a büntetés csak egy újabb »erőszakcselekmény« – ami nem megakadályozni fogja az erőszakos eseteket, hanem tovább feszíti a húrt.” Dr. Gyurkó Szilvi elemzése:

Ahhoz, hogy végre a feloldás, a feloldozás felé mozdulhassunk el, nekünk most nem megmondanunk, hanem kérdeznünk és meghallgatnunk kell.