Egy sorozatgyilkos hagyta futni: az amerikai stopposlány története, aki oknyomozó riporterként eredt egykori támadója nyomába
Vanessa Veselka 1985-ben, tizenöt éves korában szabadságra vágyva lépett le New Yorkban élő anyjától, és – mint oly sok kortársa – végigstoppolta Amerikát. Ő szerencsés volt, mert megúszta ezt a veszélyes kalandot, rengeteg lány (és valamivel kevesebb fiú) azonban örökre eltűnt az utazások alatt, méghozzá nyomtalanul. Veselka több évtized múltán megírta emlékeit, nyomozni kezdett az egykori áldozatok és a támadója után, és megdöbbentő eredményekre jutott. Both Gabi írása.
–
Úton…
Vanessa Veselka történetét az 1749 című online világirodalmi magazinban olvastam, részletesen elmeséli, hogyan menekült meg attól, hogy a szadista gyilkos, Robert Ben Rhoades áldozatává váljon. De nem csupán saját megrendítő történetét adta közre, hanem arról is írt, hogyan göngyölítette fel néhány évtizeddel később azokat az eseteket, amelyek egyikének maga is szemtanúja volt.
Akiket senki nem keres…
Vanessa 1985-ben úgy döntött, hogy útnak indul New Yorkból, maga sem tudta, hová tart, céltalanul utazgatott, kereste a helyét a világban. Anyjával helyrehozhatatlanul megromlott a viszonya, nem volt hova mennie, apja egy másik államban élt, ám vele sem találta a hangot. Ez a stoppos életmód akkoriban igen tipikus volt a hozzá hasonló útkereső lányok és fiúk körében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ha valaki azt gondolná, hogy a könnyebbik utat választották ezek a fiatalok, téved. Semmiféle társadalmi védőháló nem létezett, ami a senkinek sem kellő fiatalokat segítette volna. Kőkemény élet várt az utakon járó gyerekekre.
Veselka szemtanúja volt például annak a jelenetnek, amikor egy fiatal nő holttestét emelték ki egy kamionparkoló szemetesének konténeréből. Ez épp akkor történt, amikor végre sikerült lestoppolnia egy kamiont, és az autóban várakozott:
„[…] Emlékszem, arra gondoltam, én is lehetnék az, hiszen én is egy tini stoppos voltam. Ahogy néztem a nedves aszfalton a kamion felé lépkedő sofőrt, újabb gondolatom támadt: lehet, hogy ő az. Lehet, hogy ő a gyilkos. […]”
Nem ő volt.
Elképesztő lelki teher lehetett az ilyen esetek után Vanessán, ahogy sorstársain is. Beszámolójából az is kiderül, hogy a rendőrség finoman szólva sem volt a helyzet magaslatán, így aztán a kéjgyilkosok gyakorlatilag azt csináltak ezekkel a szerencsétlen utazó áldozatokkal, amit csak akartak.
Truck Stop Killer
Néhány nappal ez után az élmény után, Vanessa egy másik fuvart szerzett. Akkor persze még nem tudhatta, csak utólag döbbent rá, hogy Robert Ben Rhoades, a szadista kéjgyilkos mellé ült be a kamionba, aki legalább ötven fiatal lányt gyilkolt meg, bár csak hármat ismert be.
A fickó eleinte normálisnak nézett ki, de hamarosan megváltozott a viselkedése, nem válaszolt Vanessa kérdéseire, aztán váratlanul a konténerben talált halott lányról kezdett beszélni, és megkérdezte Vanessától, ismeri-e „a Nevető Halál Társaságot”.
Majd néhány perccel később lehúzódott a kamionnal az út szélére, elővett egy vadászkést, és a fülke hátuljába parancsolta Vanessát.
„[…] Beszélni kezdtem, ugyanazokat a dolgokat mondtam újra meg újra. […] Azt mondtam: nem szólok a rendőröknek, ha nem esik bántódásom, de ez az ő döntése – míg rám nem nézett, és én elhallgattam. Beszédnek itt már nem volt helye. A testemmel tudtam, hogy vége. Ekkor egyetlen szót szólt: Fuss.
Soha nem mentem el a rendőrségre, és évekig nem beszéltem erről senkinek. […]”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rendszerszintű hibák sorozata
Vanessa nem véletlenül nem beszélt olyan sokáig erről. Az egyéb őt ért erőszakos eseteket sem mondta el senkinek, ugyanis a rendőrök nem igazán hittek a „csellengő” nőknek, akik panaszt tettek akkoriban erőszakos esetek miatt. Egyszerűen nem számított, mit mondanak. Nem tekintették őket áldozatnak, nem is vették emberszámba a senkinek sem kellő, kallódó kamaszokat, sokszor prostituáltként kezelték őket.
Úgy gondolták, hogy maguk keresték a bajt, viseljék egyedül ennek következményeit.
Több mint harminc év telt el azóta
Vanessa Veselka még ma sem tud igazán szabadulni a régi történetétől, igaz, hogy sikeres szerző, irodalmi díjakat is kapott, és kiegyensúlyozott életet él, mégis úgy érezte, muszáj utánamennie az igazságnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2013-ban oknyomozó újságíróként járt utána saját régi történetének. Elképesztően sok fájdalmas, mélyen eltemetett ügyet tárt föl.
Nagyon jellemző az az eset például, amikor az egyik áldozatot próbálták azonosítani, és a leírás alapján listát kért a nyomozó az elmúlt hónapokban eltűnt, az áldozathoz hasonló tizenhárom és tizenöt év közötti lányokról. Az országos rendőrségi telexszolgálaton több mint kilencszáz ilyen keresés volt. Kilencszáz lánygyerek, akiről senki nem tudott semmit. Sem a rendőrök, sem a szülők, sem a barátok.
A lebukás története is megrendítő
Tényfeltáró cikkében Veselka részletesen írt egy Lisa Pennal nevű nőről, ő volt Rhoades utolsó áldozata. Lisa Pennal csodával határos módon, több napig tartó kínzás után, lánccal a nyakában, meztelenül szökött meg a férfitól. Ám maga sem hitt abban, hogy a támadója börtönbe kerül, hiszen úgy érezte, nem elég bizonyíték az, hogy milyen állapotban van, a testén milyen DNS-nyomok vannak, csupán a vallomása kevés: „csak az én szavam áll az övével szemben”.
Bár nagyon zavarosan adta elő a történetét, szerencsére mégis hittek neki. Rhoades pedig börtönbe került. A szadista gyilkos élete végéig nem szabadul.
Veselka oknyomozó munkája közben eljutott a börtönben ülő Rhoadesig is, volt néhány levélváltásuk. A gyilkos nem átallott „szakértőként” pénzt kérni azért, hogy nyilatkozzon, mindeközben pedig megtiltotta, hogy Vanessa bármit is megjelentessen abból, amit mond neki.
Vanessa Veselka eljátszott a gondolattal, hogy milyen volna szemtől szemben ülni azzal az emberrel, aki meg akarta gyilkolni őt, és akinek a lelkén legalább ötven fiatal lány élete szárad. Ehelyett inkább Az eltűnt lányok országútján (Highway of Lost Girls) címmel megírta saját nemzedékének traumatikus történetét, hogy felnyissa a szemünket a valóságra.
Minden hatalmi rendszer önmagát védi azzal, hogy elhallgattatja az ártatlan áldozatokat, és megkérdőjelezi a szavahihetőségüket. Így van ez, mióta világ a világ. Jó volna, ha ezt a rendszerszintű elhallgattatást végre meg tudnák törni azok, akik a legtöbbet szenvedtek miatta. Így talán azok is meg mernének szólalni, akiknek nagyon sok mondanivalójuk van, de tudják, hogy úgysem hinnének nekik. Vanessa Veselka felkavaró története is bizonyíték arra, hogy az elhallgatás nem megoldás, beszélnünk kell mindenről, akár a múlt fájó emlékeiről is – már csak a következő generáció érdekében is.
Both Gabi
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / da-kuk
