–

Háromgyerekesként vannak idevágó eseteink az ismerősi körben is

Rendszeresen kikapott a legkisebb gyerekünk egyik csoporttársa. A kispajtások 90 százaléka ugyanis elsőszülött volt, plusz olykor egyke is, míg ez a bántalmazott kisfiú harmadikként érkezett a családba, tehát farkastörvényekkel kellett megtanulnia, hogy minden játék közös. Úgyhogy az intézményben hagyta magát elnyomni, hiába kérték a szülők az óvó nénit, hogy tegyen már valamit. Hónapokig nem változott semmi, csak szegény gyerek rángott minden reggel az óvoda puszta gondolatától, panaszolva, hogy „Pistike megint meg fogja rugdosni, Jucika megint meg fogja karmolni, Móricka kicsavarja majd a kezéből a kedvenc kisautót – tegnap, tegnapelőtt és múlt héten is ez volt”.

Mígnem egy szép nap reggelén az apukája – megunva, hogy a fia rendszeres fizikai bántalmazásnak van kitéve az intézményben – nem csupán bekísérte a gyereket a csoportszobába, hanem mind a 185 centijével odatornyosult az éppen a tízórai kiflijüket majszoló kispajtások fölé. „Na, gyerekek, én vagyok M. apukája, és ha még egyszer meghallom a kisfiamtól, hogy valamelyikőtök bántja, be fogok jönni, de annak már következményei lesznek.”

A középső csoportosok ugyan nem értették tűpontosan, mi az a következmény, az apuka nyugodt hangja, és mosolytalan arca viszont annyira hatásos volt, hogy egy csapásra megszűntek a bántalmazások és panaszok, a kisfiút többé nem bántotta a csoportban senki. Nem biztos, hogy ez volt a legjobb megoldás a helyzetre, de kétségkívül eredményesnek tekinthető.

Viszont szerencsére vannak más módszerek is…

Az óvodai önvédelmet kidolgozó szakember, a 15 éve küzdősportokkal és harcművészeti stílusokkal foglalkozó Kovács Ildikó előadásán

csupa olyan kérdés hangzik el, amelyben a szülő inkább passzív és kétségbeesett, vagy legfeljebb annyit tanácsol a megharapott gyerkőcének: „hát, akkor harapd vissza!”

Kérdésekből pedig tényleg sok van

Mennyire avatkozzon be a szülő a konfliktusba?

Tényleg akkor vagyok felelős szülő, ha önvédelemre tanítom az óvodás gyerekemet?

Ha igen, mire tanítsam, hogy ne bántson másokat, de őt se püföljék?

Mit tegyek, ha a sok játéka mellett is mindig a másé kell neki?

Kovács Ildikó magyaráz a gyerekeknek

Ildikó meséli

Amikor a kislányom elkezdett bölcsibe járni, gyakran mentünk játszótérre, így én is megtapasztalhattam, hányféle konfliktushelyzet alakul ki egy kisgyermek hétköznapjaiban.

A kislányom, a küzdősportok oktatása kapcsán tőlem mindig azt látta, hogy nem bántunk senkit, csak védekezünk. A környezetemben azt a hozzáállást tapasztaltam, hogy az ilyen tudástól „majd biztosan verekedős lesz egy gyerek” – holott ez egyáltalán nincs így.

Ildikó egyszerű kérdésekkel kezdi a mondandóját

„Tegye fel a kezét, akinek már bántották az óvodáskorú gyermekét!” Vagy tucatnyi kéz lendül kapásból.

„És akinek a gyermeke volt a bántalmazó?” Kicsit kevesebb, de épp elég kéz emelkedik.

„A bántalmazón és az áldozaton kívül egy harmadik nézőpontot is látnunk kell a helyzet megértéséhez” – hangsúlyozza Ildikó: „a szemlélőkét, azaz a szülők/óvónő/többi gyerek szemszögét”.

Ildikó elmondása szerint: nem lehet vagy „kisangyal”, vagy „kisördög” feliratú dobozba tenni egy kisgyermeket, hiszen egyrészt rengeteget változnak, másrészt hároméves kor alatt az agresszió pszichológiailag is természetesnek tekinthető, az életösztönnel kapcsolatos jelenség.

Egy alig kétéves kicsi agressziója még a birtokolni vágyott személy vagy tárgy miatt lobban fel, kicsivel később a fő kiváltó a személy lesz, a belső frusztrációt, haragot pedig ilyenkor szinte mindig csak agresszióval tudja feloldani.

Hiszen egy kiscsoportosnak legtöbbször nincs erre más eszköze: nem mehet el például futni.

Fontos kérdések Ildikó szerint

Azt is fontos feltérképeznünk, mi váltja ki valójában a frusztrációt? Félelem, fenyegetettség, ijedség? Egyedül érzi magát, netán akadályozzák valamiben? Utálja, hogy nem tudja még kifejezni magát, és nem értik meg? De az is lehet, hogy nem jó példát követ.

Átgondolt szeretetnyelv

Ildikó gyakorlatában volt olyan kisfiú, akinek az állandó harapdálása mögött az állt, hogy a szülők gyengéd harapásokkal fejezték ki a szeretetüket a gyermekeik felé. Nála az otthoni szeretetnyelv „átgondolásával” sikerült megoldani a problémát.

A nehézségek kiváltó okai

Van, hogy a gyermek számára túl sok az inger, a program, netán egyszerre kell átélnie változások sorozatát (költözés, családi nyaralás, óvodakezdés). Lehet, hogy napközben csak hallgat a gyermek, aztán este „robban” ki belőle a rengeteg inger okozta feszültség.

„Bármilyen szépen és illedelmesen neveljük is a gyerekünket, lesz játszótéri veszekedés, olykor talán verekedés is” – szögezi le a szakember.

Ildikó tanácsai:

1.

Prevencióként nemcsak technikáról van szó, hanem tudatosságról, tervezésről is. Piciknek, beszélni tanulóknak tanítsuk meg, hogy alkalmazzanak egyszerű és határozott tiltásokat, valamint a testbeszédet: „Nem! Állj! Elég! Az enyém! Hagyd abba! Menj arrébb!”

2.

Szülőként legyünk határozottak! Ha a kicsi azt látja, hogy anya/apa agresszió nélkül is megoldja a konfliktushelyzetet, ez lesz számára a példa.

3.

Akció közben az áldozatra figyeljünk elsősorban, őt vigasztaljuk, de az agresszív gyermekkel is foglalkoznunk kell, jó mondat lehet például ez is: „Anya sem csinál ilyet, te sem csináld, mert ezzel a másiknak fájdalmat okozol!”

4.

Ha a más gyerekére kell rászólnunk, beszéljük meg a szülőjével, miért éreztük ezt szükségesnek! Az őszinte, határozott kommunikáció hatásos lesz.

5.

Bátorítsuk a gyerekeket, hogy ütés, lökdösés, harapás helyett inkább dobbantson egy nagyot, így levezeti a feszültségét – a láb amúgy is mindig „kéznél van”.

Ildikót – aki a fővárosban szervez gyerekeknek szóló, gyakorlati önvédelmi oktatást – gyakran keresik meg a szülők a testvérféltékenység gondjaival is. A komplex megoldások csak a nagyobbakkal, három év felettiekkel hatásosak, érdemes a beavatkozás mértékével és idejével kísérletezni. Ildikó játékos önvédelmi foglalkozásain (amelyhez kiegészítésül kidolgozott egy témába vágó Puzzle-t is a gyerekek számára) egy e célra kialakított edzőteremben, sok párnával és a gyerekeknek szánt egyéb hétköznapi eszközökkel test-test szituációkat gyakorol a kicsikkel:

„Tolj el engem! Bújj ki a párna alól! Nézd, úgy teszek, mintha megharapnálak, told el az arcom magadtól! Gyere ki a szorításomból!”

Ilyeneket otthon is lehet gyakorolni megfelelő előkészületekkel. Fontos, hogy ne tegyünk nemi különbséget, biztos, hogy nem lesz verekedős kislányunk attól, ha megtanulja megvédeni magát!

Konfliktushelyzetben pedig merjünk reagálni, és főképp merjünk szólni – felnőttként ezeket úgyis nekünk kell megoldanunk.

Kocsis Noémi

Fotók: önvédelemoktatas.hu