„Anyukád börtönbe kerül, ha nem mész apukádhoz” – A kényszerláthatásoknál mindenki sérül

– 

Heti öt feljelentés

Annamari azt mondja, hat év alatt annyit félt, hogy manapság már nem hajlandó rettegni, akár a nevét, arcát is adná a riporthoz – mégis álnéven szerepeltetem. A jog ugyanis ma Magyarországon nem állna mellette, hat éve tartó kálváriájuk nyilvános elmesélése után ugyanis biztosan újra feljelentené volt élettársa. Az a személy, aki hetente legalább öt alkalommal amúgy is megteszi ezt, és akihez a két közös gyerek évek óta nem hajlandó kapcsolattartásra menni. Éppen ezért van a kényszerláthatás. Ami viszont egy honi érdekképviseleti egyesület szerint nem is létezik.

Azt hittem, a kétgyerekes pedagógusnő viccel, mikor megemlíti, hogy hetente 22 darab gyámhatósági levelet kézbesít neki a postás: felszólításokat, értesítéseket határozathozatalról, büntetésekről, felhívásokat nyilatkozattételre.

Jelenleg több mint félmillió forintos büntetést görget maga előtt, végrehajtás alapján a tanári fizetéséből vonják részletekben az összeget, az ítélet szerint azért, mert „akadályozta az apai kapcsolattartást”.

Náluk egy darabig működött a kényszerláthatás, mára ebből az egyik fél „szénné büntetése” maradt.

Az egyiknek nyílnak a kapuk, a másik előtt zárulnak

„Történetünk néhány évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor megszakadt az élettársi kapcsolatom a gyermekeim édesapjával. Családon belüli erőszakból léptem ki, előtte nem mehettem sehova, nem lehettek barátaim és a pénzemet is elvette, kiszolgáltatva éltem mindennapjaimat. A gyereket is bántotta, ha az akarata nem érvényesült. Miután megszöktem a gyerekeimmel és a családomnál kerestem menedéket, közölte, pokollá teszi az életemet.

Ezt az ígéretét teljesítette: azóta mindennap egy túlélés, megalázva, anyagilag tönkremenve éljük a napjainkat.

A bíróság a gyerekeket nálam helyezte el, azonban ebbe az apa nem törődött bele, és perelt. Pár éve ismét pert vesztett, és nálam maradtak a gyerekek. Ennek ellenére folyamatosan pert indít ellenem koholt vádakkal, most már hatodik éve.”

A két – katolikus szellemben nevelt, kitűnő tanuló – kamaszgyerek az átélt bántalmazások miatt immár egy éve hallani sem akar az apáról. Így a korábbi helyzettel ellentétben, amikor Annamari gyakorlatilag rábeszélte – a jogi zsargon szerint: felkészítette – őket, vegyenek részt az „apás hétvégéken”, jelenleg nincs kapcsolattartás. Amikor kisebbek voltak, sírtak, könyörögtek, hogy ne kelljen menni, ma már elég nagyok ahhoz, hogy ne lehessen őket „csak úgy” betuszkolni egy autóba. Az apa ezért a gyámhatóságon feljelentgeti az anyát.

Nem, nem és nem!

„Az apa – kiskorú veszélyeztetése miatt – feljelentett a rendőrségen is" - folytatja történetét Annamari. "A gyerekeket a gyámhatóság "védelembe vette", mondván: a kapcsolattartás hiánya veszélyeztető tényező számukra. Újabban pedig a nevelésbe vétellel fenyegetnek, magyarul azzal, hogy elveszik őket tőlem.

A nagyobbik gyermekem többször írásban nyilatkozott, hogy nem akar menni a láthatásokra – senki sem vette figyelembe. Semmilyen segítséget nem kaptam a gyámhatóságtól soha, noha többször jeleztem, hogy a gyerekeket bántalmazza a volt férjem, hogy az apa kapcsolattartáskor hang-, és fényképfelvételeket készít, tanúkkal érkezik, rendőröket küld ránk, engem megtámad, lefúj spray-vel, fenyegetőzik…

 

Senki sem közelít felénk, csak a határozatokat kapom sorban.

 Nem kérdezték meg az apát, hogy miért teszi ezeket. Mi a célja?

A büntetések anyagilag tönkretettek: minden elmaradt kapcsolattartó hétvége újabb 36 ezer forint. Nehéz egy fizetésből két gyereket etetni, ruházni, iskoláztatni, különórákat fizetni. Fenyegették már a gyerekeket is mindennel, még azzal is, hogy »anyukád börtönbe kerül, ha nem mész«. Most munka után egy panzióban takarítok, hogy győzzem a bírságokat. És akkor hol vagyok én? Mint édesanya, mint nő? Sehol. És a másik fél tényleg mindent megtehet: a polgármester gyerekkori barátja.

Előtte nyílnak a kapuk, előttem zárulnak.”

Ria-ria, kálvária

Annamari egyfolytában levelez, segítséget kér, így került kapcsolatba egy hasonló esetek jogsegélyezését ellátó civil szervezettel, és így érte el, hogy az illetékes minisztériumnak küldött beadványai nyomán végre történjen valami: az első és másodfokú helyi és megyei hatóságot kizárták az eljárásból, és egy távolabbi megyeszékhely kormányhivatalának adták át az illetékességet. De előtte nyolc alkalommal utasították el az asszony e célból született beadványát.

Aktahalmaz, iktatószámmal

Habár sokan nem szeretnének róla beszélni, attól még létezik, és van – szögezi le a Gyermekvilág-Gyermekjog blog a kényszerláthatással kapcsolatban.

Kezdjük ott, hogy a gyermekvédelmi törvény első paragrafusa szerint a szülőnek joga és kötelessége a kapcsolattartás, a gyermeknek viszont nem kötelessége csak joga!

A válás során a szülők egymástól, és nem gyermekeiktől válnak el, mégis előfordul, hogy egy apa vagy anya hónapokig nem tartja - és olyan is van, hogy nem tarthatja - a kapcsolatot a gyermekével.

Mikor a válás során az indulatok végre lecsendesednek, a szülő visszatér.

A közvélekedés és a jelenlegi joggyakorlat is nagyon enyhén ítéli meg a hónapokig távol lévő szülő távolmaradását.

Ha a különélő szülő a kapcsolattartási kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a gyermekét elhanyagolja, azaz bántalmazza. Ha a gyermeket a különélő szülő korábban egyéb módon is bántotta, érthető, hogy nem szeretne vele találkozni.

Amennyiben a bántalmazás tényét nem veszik figyelembe, nem hallgatják meg a gyereket akár a kora miatt szakember segítségével, a jogalkalmazók, a kapcsolattartást elrendelők újabb traumának teszik ki, sőt veszélyeztetik őt!

Általános, hogy a gyermekkel nem is találkoznak – számukra ő csak egy akta, egy irathalmaz iktatószámmal.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársa, Wirth Judit azt mondja,a segélyvonalaikra befutó hívásaikból jól látszik, mekkora probléma a kényszerláthatás ma Magyarországon.

„Ma az intézményrendszer, még akkor is, ha korábban elismerte a gyermek sérelmeit, mégis mindenféle módokon kényszeríti a gyereket a kapcsolattartásra. Ha ez bármilyen objektív ok miatt nem jön létre, az ma automatikusan a gondozó szülő számlájára van írva.

A gyereken keresztül továbbra is fenn lehet tartani a gondozó szülő bántalmazását is – amit a bántalmazók, az intézményrendszer partnerségének tudatában előszeretettel ki is használnak.

Mi úgy látjuk, hogy a rendszer a bántalmazott szülővel végeztetné el a piszkos munkát: kényszerítse – akár erőszakkal is – a gyereket ő a kapcsolattartás fenntartására, még akkor is, ha az egyébként akár a biztonságával is ellentétes.”

A társadalmi narratíva is inkább ítélkező azzal a szülővel (jellemzően az anyával) szemben, mondván, hogy „nem készíti fel” a gyereket a láthatásokra, gyakorlatilag „elidegeníti”, elmarja a volt házastárstól a gyereket.

Kérdés, hogy ha a gyereknek nem kötelessége jog szerint a kapcsolattartás és elutasítja, miért kell gyakorolnia?

A NANE munkatársa szerint a jog alapján feloldható lenne a helyzet, mégsem alkalmazzák.

„Ellennevelő, pénzéhes ribancok” vs. jogfosztott apák

Bárhol olvastam utána a kényszerláthatás intézményének, mindenhol belefutottam ilyen véleményekbe (és nem csak férfiak tollából): „A nők sem különbek ám!” „Az a rohadt, pénzéhes ribanc ellenem neveli a gyerekeimet.” „Nézd már meg a bíróságokat, kinek adnak igazat manapság? Naná, hogy a nőnek.”

Nyilván nem lehet minden esetet egy kalap alá venni és vannak „ellennevelő ribancok” is, de a számok és tények mégis makacs dolgok.

„Azt gondolnánk – és ezt állítják általában a bírósági határozatok is –, hogy a gyerek joga a legfontosabb ezekben a történetekben” – mondja Wirth Judit. „A valóságban azonban az történik, hogy

a bántalmazók a láthatási jog révén gyakran szabad kezet kapnak a volt partnerük (és persze a gyerekeik) további fizikai-, gazdasági-, szóbeli- és jogi zaklatására.

Apák az igazságért – egy másik álláspont

Mágocsi Péter, a tagjaik között 12 százalékban anyukákat, nagyszülőket is képviselő Apák az Igazságért Egyesület alapító tagja nekem küldött nyilatkozata szerint viszont „a kényszerláthatás önmagában nem valós probléma”, bár a rendszer gyengeségeit ő is felveti, csak más szempontból. Így fogalmazott:

„A kifejezéssel kapcsolatban az a határozott álláspontunk, hogy amikor a gyermek számára a látszat szerint kényszer a kapcsolattartás, az jellemzően a szülői elidegenítés, mint létező és pszichózisba hajló jelenség következménye.Sokszor az elidegenítő szülő által a szájába adott frázisokat visszhangozza a gyerek - és kétségtelenül ez a kényszerítés, betanítás is abúzus!”

Nincs igazság a Földön?

Ebben a témakörben nem lehet kívülállóként igazságot tenni, következtetéseket levonni sem könnyű, már csak azért sem, mert minden történet más, a hasonló jegyek ellenére.

Az viszont azért leszűrhető, hogy a kényszerláthatás egyetlen érintett félnek sem jó. És a gyerekeknek a legrosszabb.

 

Kocsis Noémi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ heidijpix