A törvényjavaslattal kapcsolatban, a Nemzeti Adatvédelmi Hivatal elnöke, Péterfalvi Attila is aggályait fejezte ki. A készülő jogszabály alapján ugyanis az adatokat igénylő szervezetnek gyakorlatilag élőidejű megfigyelésre lenne lehetősége, méghozzá igen nagy földrajzi területen. Látnának mindannyiunkat a közterületeken, személyszállítást végző eszközökön, közutakon. Plusz, ha kérik, akkor a belföldi szálláshelyekről is beküldhetnének rólunk személyes adatokat. Vagyis, ha úgy vesszük, az otthonuk négy falán kívül a polgárok bárhol megfigyelhetők lennének. Hogy ez mit jelenthet a gyakorlatban?

Nagyjából azt, hogy a megfelelő fékek és szabályozások nélkül könnyen egy furcsa valóságshow túloldalán találhatjuk magunkat. És minket még csak egy megnyerhető lakás vagy luxusutazás sem kecsegtet a végén.

Erről pedig eszembe jutott néhány gondolat:

Csak rám tartozik, hogy a barátom zsidó, katolikus vagy muszlim, akivel egy kávéház teraszán találkozom. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy könnyes szemmel rohanok-e el otthonról, vagy épp a mosolyomba belefér az egész világ. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy veszekszem-e a szerelmemmel az utcán, mert összekaptunk valamin. Az meg pláne csak rám, ha nő vagyok, és a szerelmem is nő, vagy férfi vagyok, és a szerelmem is férfi. Ez mind nem tartozik a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy elmegyek-e tüntetni valaki/valami ellen... vagy valakiért. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy pocsolyába léptem-e, és ezért csúnyán káromkodom az utcán,  valamint ugrálok, mint egy őrült. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, ha a villamoson felsegítem az elzuhanó idős nőt, és ő hálából sírva borul a nyakamba. És nem a kamera mögött ülő ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy milyen istentiszteletre járok, milyen néven nevezem az istenemet, és ezt melyik templomban teszem. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy a játszótéren hogyan keni szét a vizes homokot az arcán a gyerekem. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy melyik kórház melyik osztályára megyek: kardiológiára, nemibeteg-gondozásra, pszichiátriára vagy a szemészetre. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy milyen meghatottan búcsúzom el a gyerekemtől az iskola kapujában a tanítás első napján. És nem a kamera mögött ülő szervekre. 

Csak rám tartozik, hogy turkálóban vásárolok-e... vagy egy puccos boltban. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy hol nyaralok és kivel. Hogy a szállásom olcsó hálóterem... vagy egy menő wellness hotel. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy vannak-e külföldi barátaim, akikkel néha összefutok ebédelni egy étteremben. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy merre járok napközben az autómmal. Ha meg kiszálltam az autómból, akkor gyalog. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy viselek-e kokárdát március 15-én. És nem a kamera mögött ülő szervekre. 

Csak rám tartozik, hogy úgy öltözködöm-e, mint egy hippi, akire ráragadt egy virágos mező, vagy úgy, mint egy gótikus, fekete kísértet. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy hány szál cigit szívok el az erkélyemen, és milyen köntösben locsolom az előkertemet. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy a vonaton utazva Magyar Narancsot olvasok-e vagy Magyar Nemzetet. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy a taxiban ülve mit csinálok. Turkálom-e az orromat, a laptopomat bújom... vagy alszom. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy a piacon mennyi répát veszek, és azért alkudoztam-e, vagy sem. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy elmegyek-e szavazni, és ha leadtam a szavazatom, és az utcára lépek, mi ül ki az arcomra. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik, hogy hányszor járok edzeni, és melyik konditerembe. És nem a kamera mögött ülő szervekre. 

Csak rám tartozik, hogy a temetőben kinek a sírját látogatom meg, és ott mennyi könnyet sírok el. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Csak rám tartozik a magánéletem. És nem a kamera mögött ülő szervekre.

Finy Petra