„Csak rám tartozik a magánéletem” – Mi a baj azzal, ha mindenhol megfigyelnek minket?
Nemrég írtam a vizes vébén tapasztalt élményeimről, mely során az arcfelismerő rendszer „kiszúrt”, mert téves egyezést talált az enyém- és valaki más arca között, ezért a rendezvény biztonsági szervei igazoltattak. A jelenség egyszerre volt megnyugtató – ha azt nézem, hogy egy lehetséges terrortámadás esetén, milyen felkészültek a szervezők –, ugyanakkor mélységesen nyugtalanító is. Az, hogy egy sportrendezvényen az odalátogatóról felvétel készül, törvényileg szabályozott Magyarországon, de hogy ugyanezen kamera fényképet is készítsen, és ezt a képet gyorsan összevesse a rendőrségi (vagy bármilyen) fényképes adatbázissal, még nincs szabályozva itthon. Eddig legalábbis nem volt. Viszont már rajta vannak az ügyön, készül egy ilyen témájú törvényjavaslat, amely gyakorlatilag lehetővé teszi mindannyiunk megfigyelését, és az adatok központi tárolását. De mi ezzel a baj? Finy Petra írása.
–
A törvényjavaslattal kapcsolatban, a Nemzeti Adatvédelmi Hivatal elnöke, Péterfalvi Attila is aggályait fejezte ki. A készülő jogszabály alapján ugyanis az adatokat igénylő szervezetnek gyakorlatilag élőidejű megfigyelésre lenne lehetősége, méghozzá igen nagy földrajzi területen. Látnának mindannyiunkat a közterületeken, személyszállítást végző eszközökön, közutakon. Plusz, ha kérik, akkor a belföldi szálláshelyekről is beküldhetnének rólunk személyes adatokat. Vagyis, ha úgy vesszük, az otthonuk négy falán kívül a polgárok bárhol megfigyelhetők lennének. Hogy ez mit jelenthet a gyakorlatban?
Nagyjából azt, hogy a megfelelő fékek és szabályozások nélkül könnyen egy furcsa valóságshow túloldalán találhatjuk magunkat. És minket még csak egy megnyerhető lakás vagy luxusutazás sem kecsegtet a végén.
Erről pedig eszembe jutott néhány gondolat:
Csak rám tartozik, hogy a barátom zsidó, katolikus vagy muszlim, akivel egy kávéház teraszán találkozom. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy könnyes szemmel rohanok-e el otthonról, vagy épp a mosolyomba belefér az egész világ. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy veszekszem-e a szerelmemmel az utcán, mert összekaptunk valamin. Az meg pláne csak rám, ha nő vagyok, és a szerelmem is nő, vagy férfi vagyok, és a szerelmem is férfi. Ez mind nem tartozik a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy elmegyek-e tüntetni valaki/valami ellen... vagy valakiért. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy pocsolyába léptem-e, és ezért csúnyán káromkodom az utcán, valamint ugrálok, mint egy őrült. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, ha a villamoson felsegítem az elzuhanó idős nőt, és ő hálából sírva borul a nyakamba. És nem a kamera mögött ülő ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy milyen istentiszteletre járok, milyen néven nevezem az istenemet, és ezt melyik templomban teszem. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy a játszótéren hogyan keni szét a vizes homokot az arcán a gyerekem. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy melyik kórház melyik osztályára megyek: kardiológiára, nemibeteg-gondozásra, pszichiátriára vagy a szemészetre. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy milyen meghatottan búcsúzom el a gyerekemtől az iskola kapujában a tanítás első napján. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy turkálóban vásárolok-e... vagy egy puccos boltban. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy hol nyaralok és kivel. Hogy a szállásom olcsó hálóterem... vagy egy menő wellness hotel. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy vannak-e külföldi barátaim, akikkel néha összefutok ebédelni egy étteremben. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy merre járok napközben az autómmal. Ha meg kiszálltam az autómból, akkor gyalog. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy viselek-e kokárdát március 15-én. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy úgy öltözködöm-e, mint egy hippi, akire ráragadt egy virágos mező, vagy úgy, mint egy gótikus, fekete kísértet. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy hány szál cigit szívok el az erkélyemen, és milyen köntösben locsolom az előkertemet. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy a vonaton utazva Magyar Narancsot olvasok-e vagy Magyar Nemzetet. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy a taxiban ülve mit csinálok. Turkálom-e az orromat, a laptopomat bújom... vagy alszom. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy a piacon mennyi répát veszek, és azért alkudoztam-e, vagy sem. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy elmegyek-e szavazni, és ha leadtam a szavazatom, és az utcára lépek, mi ül ki az arcomra. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy hányszor járok edzeni, és melyik konditerembe. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik, hogy a temetőben kinek a sírját látogatom meg, és ott mennyi könnyet sírok el. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Csak rám tartozik a magánéletem. És nem a kamera mögött ülő szervekre.
Finy Petra
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Miłosz Klinowski
