„Összepucérozza a nappalit!” – Újabb 25 fergeteges testvérviszály
Anyukám elmondása alapján az öcsémmel bőgve ütöttük egymást, amikor megkérdezte, miért, a válasz: „Nem is az én anyám a hülye, az övé az!” (Mónika)
Anyukám elmondása alapján az öcsémmel bőgve ütöttük egymást, amikor megkérdezte, miért, a válasz: „Nem is az én anyám a hülye, az övé az!” (Mónika)
No és nálatok mi volt a legértelmetlenebb, késhegyig fajuló vita?
Hiába a szándék, a segíteni vágyás az egyik oldalról, és az igény a befogadásra a másikon, néha csak keserűség és frusztráció születik belőlük. Ilyenkor az embernek le kell ülni, szembenézni magával, a céljaival, a motivációival és a lehetőségeivel, majd levonni a megfelelő következtetéseket.
Az első napon örülsz a későn kelésnek, aztán csinálod a karácsonyt (mert Szentesitől tudod, hogy azt csinálni kell), aztán kiélvezed az egyetlen napot, amikor nincs se készülődés, se rohanás, majd pánikszerűen intézed a virsli–malac–lencse-háromszöget, végül azon stresszelsz, hogy elsején ne stresszelj semmin, mert akkor az egész év egy stressz lesz, aztán már csak számolsz vissza, hogy végre újra hétköznap legyen. Hát neked semmi se jó?! Nyugi, nekünk se!
Egyszerűen nincs olyan életkor, amikor az olvasás ne az egyik leghasznosabb emberi tevékenység lenne. Baló Sára írásából kiderül, mi mindent köszönhetsz az írott szónak:
Mit ér az ünnep anya húslevese, a mindig ugyanott ugró hanglemez és a megszokott, édes kis semmiségek nélkül? Vagy újrateremthetjük ezeket a fontos momentumokat ebben a furcsa évben is? Szabó Anna Eszter végigveszi a számára legfontosabb apróbb-nagyobb családi hagyományokat, amitől nekik karácsony a karácsony.
„Azt akarom, hogy az oktatás része legyen a felvilágosítás, méghozzá olyan formában, ahogy ezt ezek a gyerekek megértik, ne úgy, ahogy a bioszkönyben leírták ötven évvel ezelőtt. Hogy ne kelljen pironkodni. Hogy ha már egy pornónagyhatalomban élünk, a szex ne legyen tabutéma.”
Mikor érdemes úgy dönteni, hogy nem menekülsz, hanem maradsz, és beleállsz, beleálltok a dologba, küzdötök a változásért még akkor is, ha sokszor rettentően nehéz?
Néha az önkéntesek is elsírják magukat, persze csak úgy, hogy a gyerekek semmiképpen ne vegyék észre.
Nektek is vannak hasonló tapasztalataitok? Vagy ennek épp az ellenkezője?