D. Tóth Kriszta: Boldogság – melltartó nélkül
D. Tóth Kriszta írt egy jó kis cikket a boldogságról. Ez szerintünk már önmagában is boldogító! (A szerk.)
D. Tóth Kriszta írt egy jó kis cikket a boldogságról. Ez szerintünk már önmagában is boldogító! (A szerk.)
Szűzen mentek férjhez (vagy ha nem, hát eljátszották), fűzőt hordtak, templomba jártak, az uruknak jó szolgálói voltak, de cselédet és szakácsnőt is tartottak. (Meg olykor szeretőt.) Ők voltak a budapesti úrinők a századfordulón, akiknek az életébe ennyi év távlatából most valódi betekintést nyerhetünk egy remek könyv jóvoltából.
Íme, bemutatjuk nektek azt az öt bátor nőt, akik szerintünk 2015-ben mindannyiunknak példát mutattak a közéletben emberségből és bátorságból. Most rajtatok a sor, hogy kiválasszátok az öt SzuperWMN közül azt az egyet, aki megkaphatja az ezzel a címmel járó díjat.
A WMN szerző(nő)k vallomásaiból kiderül, hogy még a legridegebb szívű teremtéseket is alaposan felpuhította a gyerekszülés. Aki előtte sohasem pityeredett el, az is úgy itatja az egereket, mint a parancsolat! És hogy mi ríkatja meg Szentesi Évát? A cikkből erre is fény derül! Nagy meglepetésre azért ne számítsatok...
Erich Kästner mindannyiunk gyerekkorának kitörölhetetlen része. Nem véletlenül. Szétszakított gyerek- és felnőttkora, világháború és nácizmus, könyvégetés és betegség… megannyi hányattatás ellenére képes volt örökké gyerek és örökké aktuális maradni. Bónusz: a tíz kedvenc idézetünk tőle.
Mindenkinek van legalább egy olyan tanár az életében, akinek rengeteg mindent köszönhet. Aki nemcsak a tudását, a tantárgy szeretetét volt képes átadni, de büszkeséget, magabiztosságot, hitet is ültetett a diákjai szívébe. Egy olyan pedagógus, akinek a neve még évtizedekkel később is sokat jelent. Reméljük, mindenkinek van egy „Tánczosa", vagy egy Magdi nénije.
Lássuk be, ez a „csekély értelmű medvebocs" és az ő barátai mindent tudtak az életről, a barátságról, a szeretetről és az értékekről. Legszívesebben azonnal odaköltöznénk a kuckójába... Addig is, amíg ezt sikerül megszervezni, megpróbáltunk utánajárni annak, miért szeretjük ennyire Micimackót és az ő íróját.
A nő, aki jobban érezt magát a ruandai őserdőben, mint az amerikai civilizációban. Az ember, aki jobban szerette az állatokat, mint a saját faját. A nő, aki miután teherbe esett a National Geographic fotósától, inkább úgy döntött, elveteti a gyereket, mondván „az ember nem lehet egyszerre címlaplány és terhes”... Az lehet, hogy valaki egyszerre borzongató és csodálatra méltó? Lehet hát.
Na, vajon melyik az a dolog, ami a futás után a legjobb szabadidős tevékenység? Annyit megsúgunk, hogy kell hozzá egy puha fotel, egy meleg takaró, egy bögre kávé (kinek mi), és még...
Mégis, milyen ember az, aki szakítást ajándékoz a barátnőjének karácsonyra? És aki botoxkezelést? Vagy fingópárnát egy egyéves gyereknek? Ja... várjatok... ez nem is rossz ötlet. Na, de viccen kívül, ki az, akinek még soha nem jutott IGAZI meglepetés a fa alá? Íme 23+1 megtörtént eset a házunk tájáról.