Kiszabadul az idő a palackból és megáll – Egy hét Toszkánában, három gyerekkel
Olaszországban még a raplizó gyerekekhez is másképp állnak, ami nagy megkönnyebbülés egy olyan családnak, akik három kiskorúval vágnak neki kocsival a toszkán vidéknek.
Olaszországban még a raplizó gyerekekhez is másképp állnak, ami nagy megkönnyebbülés egy olyan családnak, akik három kiskorúval vágnak neki kocsival a toszkán vidéknek.
Harminc éve próbálja az olasz állam, jobban mondva az államnak a maffia ellen elkeseredetten küzdő része felgöngyölíteni a maffia által elkövetett bűncselekményeket, megtalálni az összes felelőst, és ezzel együtt felszámolni a Cosa Nostrát és a szervezett bűnözést úgy általában.
Egy férfi sportautóval hajtott le a Spanyol lépcsőn, egy nő az Uffizi képtárban kezdte vagdosni a lábkörmét, egy pár pedig jó ötletnek tartotta, hogy egy kétezer éves diadalívbe karcolja a monogramját. Most komolyan, mi van az emberekkel? Érdemes elolvasni, mit mondanak a szakértők, hiszen a legénybúcsús fiúcsapatokról mi is tudnánk mit mesélni…
Hát, Olaszországban sem lesz könnyű melegnek, feministának, nem kívánt terhesnek vagy bevándorlónak lenni…
Ha hiányzik a Nápolyi regények világa, ezzel a történettel vigasztalódj – még valami többet is kapsz.
Vigyázat! A cikk elolvasása azonnali utazási vágyat ébreszthet fel az arra érzékenyekben!
Cinti két és fél év után szabadságra ment, hogy kiszakadjon a valóságból. Ez meg is történt, méghozzá egy eldugott olasz kisvárosban…
Felmerült a gyanú, hogy kollégánk megfertőződött. Míg várta a teszteredményt, ezek a gondolatai támadtak:
„Egy kéréssel zárnék. Ne szidjuk Olaszországot!” – ez persze már a vége felé olvasható az ott élő szerző beszámolójának. Szerintünk olvassátok el azt is, ami előtte van.
Káosz a köbön, nevetséges rendelkezések, ködös ígéretek és tengernyi büntetés