„Ha elhagyod a hazádat, az hasonló ahhoz, mint amikor elveszítesz valakit: fájdalmat élsz meg, és a veszteséget el kell gyászolni” – állítja az egyik megszólaló. És vajon van-e olyan pont, ahonnan már nincs visszaút? Ennek próbáltunk utánajárni.
„Anya sosem toppan be váratlanul, nem áll a küszöbön a gurulós bőröndjével. Nem kiabál nem sikít, és nem fájlalja a derekát. Nem vár az iskola kapujában, nem borogat. Nincs esti meséje... és a fürdetés is elmarad. A szappan jó szaga, a közös főzés, a bundás kenyér vasárnap reggel cukros teával.”
Náray Tamás nagypapája egy igazi vátesz volt... vajon mit szólna hozzá most, hogy a jóslatai teljesülni látszanak?
Vendégszerzőnk az elmúlt nyolc évet a hazájától távol töltötte. Kontinensről kontinensre költöznek a férjével, attól függően, hogy az élet hova szólítja őket. Bő három éve pedig már a kislányuk is velük költözik. Vajon milyen gyerekkora van valakinek, aki ebbe az életformába született bele?
Menekültügyről máshogyan. Egy kivándorlótól, aki egy másik országban bevándorló. Azaz Pásztory Dóri Londonból szól hozzá az eseményekhez...
Mit ad egymásnak a bevándorló és a fogadó ország lakója? Hogyan hatnak egymásra a kultúrák, a különböző társadalmak szokásai, vendég és vendéglátó? Mi az, amit hozol, és mit viszel el magaddal? Vendégszerzőnk nyolc év alatt három kontinensen élt, tapasztalt, kapott és adott.