A közösségi médiában megjelenő posztok és a profilképek cseréje a családban, baráti, ismerősi körben történt haláleset és a gyász első nyilvános jelei. Később menetrend szerint érkeznek a fekete-fehér fotók és az ismerősök megemlékezései, végül a hivatalos gyászhír. A temetés után pedig illik visszatérni a régi kerékvágásba akkor is, ha belül nem marad más, csak a csend és a fájdalom.
A 20. században úgy tűnt, egyre okosabbá válunk, de az intelligencia növekedése pár évtizede megtorpant. Vissza fognak fejlődni a képességeink attól, hogy a gondolkodási folyamataink jelentős részét „kiszerveztük” a gépeknek?
Az intimitás új értelmet kapott a közösségi média világában, ám a szakember szerint senkinek sem tesz jót, ha köztulajdonná válnak olyan élményei, amik leginkább csak az adott egyénre tartoznak. De vajon hogyan és hol tudunk határt húzni a megosztásban?
Menopauza, meddőség, vetélés, menstruáció, méh, méhnyak, szoptatás, tampon, PCOS és pubertás… Néhány a nők egészségét övező negyven (!) olyan kifejezés közül, amelyeket rendszeresen cenzúráznak a különböző közösségimédia-platformokon. A tiltás pedig azt az elképzelést is állandósítja, hogy a női test és annak működése szégyenletes, és el kell rejteni.
Van, hogy a látszat ellenére nem a jó szándék vezérli azt, aki a közösségi médiában teszi közzé eltűnt hozzátartozója képét, és épp egy szabadulni vágyó áldozatot terelünk vissza a bántalmazójához. Hogyan tudunk jól segíteni?
A főleg hunglish-szleng titkait nemcsak amiatt érdemes megismerni, mert sokat lehet röhögni közben: hanem mert ennek tükrében talán könnyebb nyelvi tudatosságra nevelni a gyerekeket és a fiatalokat azokban a terekben, ahol nem videóval, hasthagekkel és emojikkal kommunikálunk.
„Sok extremitáson kell túlesnünk, míg elérjük az arany középutat” – mondja Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember az egyre erősödő paraszociális kapcsolatokról és azok hatásairól.
Miért gondolkodunk napjainkban ennyire végletesen, miért alakulnak ki minden egyes témában szekértáborok? Hova tűnt az arany középút, és miért van ennyire nehéz dolga annak, aki árnyaltan próbálja látni a világot?
Egy átlagos munkavállaló óránként 13 percet tölt a közösségi médián, az appokról érkező értesítések, figyelemelterelések pedig évente mintegy 650 milliárd dollár bevételkiesést jelentenek az Egyesült Államokban működő cégek számára. Persze a produktivitás csökkenése csak egy szelete a problémakörnek – a kényszeres görgetést a mentális egészségünk és az emberi kapcsolataink is megsínylik.
Hogy lehet, hogy a közösségi médiában fiatalok tucatjai bújnak elő a névtelenség homályából, hogy arról valljanak, nincsenek barátaik? Terjed valami lassú, és alattomos vírus, amit a lehető legpontosabban magánynak lehetne nevezni? Wilson Luca írása.