Rengetegen elolvastátok múlt héten a búcsúlevelet, amit az édesanyja írt az egykori Jázminnak. Most pedig itt az apa üdvözlete Tóbiásnak, és mindannyiunknak, fontos kérdésekről:
Egy autizmussal élő gyerek édesanyja mesél arról, hogyan telik egy átlagos nap a fiával. Zsombor ma már tinédzser, és egy speciális iskolába jár, de Zsuzsanna azt is elmondta, hogyan oldották meg az óvodás és kisiskolás éveket. No meg arról is, milyen jövőre számít...
Egy szőke férfi izgalmas cikkre lel az újságban a világ halálozási statisztikáiról. – Tudtad, drágám, Curaproxhogy minden egyes levegővételemkor meghal valaki a földön?! – Akkor talán megpróbálkozhatnál a fogmosással... – mordul rá a neje. Hát, valahogy így:
A lányok szépek, kedvesek. A fiúk meg viccesek, okosak. Ez megy szinte születéstől fogva, és erre társadalmi sztereotípiára egy harmadikos gyerekeknek szóló tankönyv most csúnyán ráerősít. Hogy mi a baj azzal, ha így beszélnek a gyerekekkel szépségről? Új sorozatunk első részéből kiderül. Dr. Gyurkó Szilvia írása.
Mi a különbség a hazai oktatási rendszer és a külföldi lehetőségek között? Miért akar egy tanár idegen országban dolgozni? És mi lesz velünk akkor, ha már a tanáraink is „külföldre szakadnak"? Szívszorító írás valakitől, aki kint kezdte a szakmát, aztán hazajött.
Bevallása szerint szinte mindent „a Telekinek" köszönhet olvasónk, aki mára szintén tanárként dolgozik. Az oktatásban zajló tiltakozás élére álló zuglói gimnázium volt diákjaként úgy érezte, nem bírja tovább magában tartani, amit gondol. Úgyhogy leírta és elküldte nekünk. Íme!
Azokért a tanárainkért, akiknek sokat köszönhetünk, a gyerekeink volt, jelenlegi és leendő iskoláiért, a magyar oktatásért, a jövőnkért ma mindannyian kockás ingben dolgoztunk. Pásztory Dóri és D. Tóth Kriszta különvéleményét is olvashatjátok, ami mindannyiunké.
Mindenkinek van legalább egy olyan tanár az életében, akinek rengeteg mindent köszönhet. Aki nemcsak a tudását, a tantárgy szeretetét volt képes átadni, de büszkeséget, magabiztosságot, hitet is ültetett a diákjai szívébe. Egy olyan pedagógus, akinek a neve még évtizedekkel később is sokat jelent. Reméljük, mindenkinek van egy „Tánczosa", vagy egy Magdi nénije.
Őrjítő érzés, ha az ember azzal szembesül, hogy olyan rendszerbe kényszerítik bele, ami értelmetlen, idejétmúlt, extrém módon bürokratikus és még igazságtalan is. Ha pedig mindez a saját gyerekén csapódik le, akkor még nehezebb higgadtnak maradni. Fiala Borcsának ezúttal nem sikerült ez a mutatvány, mert alaposan kiakadt a gimnáziumi felvételit kísérő jelenségeken...
Hogyan tudja egy szülő értelmezni a félévi bizonyítvány jegyeit? Mit bizonyít a közepes vagy az elégséges? Hogy a gyerek nem érti a tananyagot, nem készül rendesen? Vagy ennél sokkal összetettebb, mélyebb rétegű az osztályzat? Igazságos, jogszerű dolog vajon a késést, a hiányzó tanszert rossz jeggyel büntetni? Ezekről a nagyon fontos kérdésekről szól a WMN gyerekjogászának legújabb írása.