Címke: tárgyiasítás

A Metropol arra buzdítja olvasóit, hogy a rövid szoknyát vagy nadrágot viselő nőket fotózzák le, és a képeket küldjék el a szerkesztőségnek. Mindezt 2025-ben, kétszázezres példányszámmal.

Pár nappal ezelőtt húst dobtam a kutyák elé, házhoz mentem a pofonért, nyilvánosan kérettem magam: kiposztoltam egy képet az egyberészes edzőruhámról egy adok-veszek Facebook-csoportba. Igen, a képen én is rajta voltam, legalábbis a testem – így derült ki, hogy 2024-ben már az online piactér is könnyen válhat tárgyiasítás, zaklatás felületévé.

Attól még, hogy valaki izmos, tetovált, göndör hajú, állatszerető, nem lehet céltábla. Sem a rosszalló megjegyzéseké, sem a burkolt beszólásoké, hiszen nem azért néz ki valahogyan, hogy azt mások véleményezzék. Ideje belegondolnunk: az egyenlőséghez az is hozzátartozik, hogy ami számunkra kényelmetlen vagy fájó, annak a másikat sem tesszük ki.

Míg két férfi párkapcsolatát látva sokan pfujolnak, a női szerelem tárgyiasítás célpontjává válik sokszor. Lehámozódnak róla az emberi minőségek, a szeretet, a közös történet, és nem marad más, csak egy kategória a pornóoldalak felületén. Ezzel szembesült olvasónk, Kata is, amikor először mesélt ismerőseinek a biszexuális kapcsolatáról.

Hogy mi a közös a holokauszttúlélőkben, a krinolinban és a textilpelenkában? Hogy mindnek a neve alatt hirdettek már meg szépségversenyt. Nem, ez nem vicc. És igen, csak a jéghegy csúcsa.

Kihasználja, hogy dögletesen jóképű – vagy csak rámutat arra, hogy mindenki tárgyiasít?

A tárgyiasítás egyik formája, ha állandóan mások mellét, fenekét, combját bámulod.

Mell, szőr, menstruáció, puklik, testalkatok és testméretek – dolgok, amiktől rosszul érezhetjük magunkat a strandon. De mi van a női testtel kapcsolatos elvárások mögött, és hogyan tudunk túllépni rajtuk? Erről beszélgetett D. Tóth Kriszta, Milanovich Domi, a WMN pszichológus szerzője, Pichler Zsófi és Tóth Flóra.

„Fogják az adott nőt, és atomjaira szedik. Lihegnek, nevetnek rajta. Bedobják a közösbe, hadd lihegjen és nevessen más is. Ha nagyon rezeg a léc, hozzáfűzik, hogy amúgy gyönyörű.”

„Valahol úgy éreztem, beteljesítettem a sorsom, mintha mindig is erre készültem volna. Megtörtént, amitől mindig rettegtem, és szinte vártam, hogy túlessek rajta, hogy ne kelljen tőle félnem többé” – Vica története egy kicsit minden nő története. Olvassátok el.