„Senki sem kényszerített minket arra, hogy tanárok legyünk. De most szükség van rá, hogy mindenki, aki eljutott valahova az életben, az visszagondoljon ránk. Arra, hogy ha mi nem lennénk, akkor ők sem tartanának ott, ahol.”
Kedves pedagógus, így légy engedetlen polgár! Dr. Gyurkó Szilvi írása jogokról, kötelességekről és fenyegetésről.
„Hogyan lehet mégiscsak egy olyan mintát mutatni, ami reményt ad a fiatal kollégáimnak? Hogy lehet megerősíteni őket abban, hogy annak ellenére, hogy most még több a fájdalom és a göröngy ezen az úton, mint kellene, de azért maga az út gyönyörű? Gyerekekkel lenni csodálatos dolog. És amíg a gyerekeken keresztül a jövővel találkozik az ember, addig a királyi úton jár.”
Tömegével mondanak fel a pedagógusok az iskolakezdés előtt. Mi várható így szeptembertől?
Az a bizonyos „három hónap” konkrétan hat hét. Csak szólunk…
Akár szerethetnénk is a pedagógusokat. Akár fontos is lehetne nekünk (mindannyiunknak), hogy hogy vannak és hogy érzik magukat. Akár együtt is érezhetnénk velük. Akár meg is becsülhetnénk őket. Akár lehetne a közös társadalmi felelősségünk is, hogy jól legyen mindenki, aki gyerekekkel foglalkozik, a szülőktől kezdve a nagyszülőkön át az óvodai és iskolai szakemberekig. Lehetne így is.
„A kötelező fizetnivaló (lakás, számlák, bérlet) rendezése után körülbelül 20 ezer forintom marad egy hónapra a tanári jövedelmemből. Kevesebb mint napi 700 (!) forint” – szembesít bennünket Jocó bácsi a szomorú tényekkel. Egyúttal azt is összeszedte (részben magát is meggyőzendő), mik azok a nem forintosítható tényezők, amelyek miatt változatlanul szerelmes a hivatásába.
„Hitem szerint azonnal abba kellene hagyni a tanítást, és minden lehetséges fórumon ordítani, hogy ez így nem mehet tovább.” – Both Gabi öt pedagógussal beszélgetett arról, hogyan látják jelenleg a pedagógusi pályát és annak jövőjét, a saját sorsukat, illetve azt, hogy a tanársztrájknak lett-e bármi hatása.
„Azok, akik most sztrájkolnak, nem azért teszik, mert nem akarnak dolgozni. Ők minden ellenére ezen a pályán maradnának – érted, a gyerekeidért, és értünk, a jövőnkért” – írja Filákovity Radojka, egy pedagógus gyereke. Csoda, ha kicsit indulatosabban szólal meg a szokásosnál?
„Amikor a sztrájk napjaiban a tanár arra tanítja a diákjait, hogy hogyan kell hatékonyan segíteni az éppen érkező menekülteknek, akkor lehet, hogy nem úgy sztrájkol, ahogy azt sokan elképzelik, hanem olyat művel, amiért érdemes tanárnak menni.”