Tragédia, üresség, feldolgozás. A magzatukat elvesztő nők sokszor egyedül maradnak a fájdalommal, a szégyenérzettel, az önváddal. Hogyan lehet valamelyest megkönnyíteni ezt a folyamatot?
„Életveszély, dübörög a fejemben a szó, nyelem vissza a könnyeimet. Polka... a világ legnagyobb gazfickója, a házőrzés feketeöves bajnoka, a szájában plüssborzzal minden gördeszkást megmorgó fenegyerek, a jutalomfalatért a világ összes nyelvén elhangzó jónapotra pacsit adó bohóc most magatehetetlenül lóg a karjaim között, miközben újra berakom a kocsiba."
„Az idei anyák napja nekem arról szól, hogy fizikailag elveszítettem az első gyermekemet, de most először látom életemben igazán, mennyire fantasztikusak a szüleim. Még csak nem is hétköznapi hősöknek érzem őket, szerintem messze túlszárnyalnak mindent, ami hétköznapi." – Olvasnivaló anyák napja előestéjére...
Hogyan bocsáthat meg egy többszörösen árva, elhagyott (felnőtt) gyerek az anyjának és az apjának? A hálával keveredett düh és a visszafojtott bánat előbb-utóbb megbosszulja magát. Kalapos Éva Veronika útja sem volt túl egyszerű, de most megosztotta veletek és velünk a saját gyógyírjét.
Azt mondják, az ember akkor lesz igazán felnőtt, amikor már egyik szülője sem él. Ha ez így van, jobb lenne, ha mindannyian örökké gyerekek maradhatnánk...
Csodás írás egy igazi, nagybetűs gazditól. Magnumról, a német juhászkutyáról, aki már „joviális arisztokratának" született. Mindenkinek, aki szerint az állatok emberebbek az embereknél...
Azt mondják, az igazi társak nem akarnak, nem is tudnak egymás nélkül élni. A gyász egy szemüveg. Egy ezüstlánc. Emlékek és szeretet. Igaz történet anyáról, aki 55 nap múlva követte apát. És a gyerekeikről, akik villámgyorsan felnőtté váltak a gyászban.
Emlék. Örök. Emlék. Nagymama. Karácsony. Rúzs és Tükör. Szentesi Éva. Pont.
Akármennyire is felnőttél már, mégis árvának érzed magad, ha valamelyik szülőd meghal. Árva vagy. Akkor is, ha van melletted valaki, aki szeretettel kíséri a gyászodat. Minden ugyanúgy megy tovább, és mégis minden megváltozik. Szépséges jegyzet az elengedésről és a gyász hétköznapjairól.
Ha elsüllyed a magyar nemzet, akkor ki süt vajon kakaós csigát? És kit tép tovább az a sanda balsors? Még egy kínzó kérdés: ki muzsikál majd a nemzet sírjánál? Kis Grófó? Vagy az Edda? Irónia mesterfokon Lackfi Jánostól, aki nagyon sokat tud a magyarokról...