A magyar származású Susan Taubes egyetlen regényét a hatvanas években nem értékelték Amerikában, most azonban, hogy újra megjelent, egyszeriben őt ünnepli az egész világ. És mi is. Gyárfás Dorka könyvet ajánl.
Vajon 78 év alatt okosabbak lettünk? Tanultunk a múltból? Most már képesek vagyunk felállni, és szót emelni: „Hékás, ezt nem szabad!”?
A „hóhér” 1944. március 19-én érkezett Magyarországra, hogy Budapestről szervezze meg a magyarországi zsidók deportálását. A Svábhegyen rendezkedett be, de már korábbi kötődése is volt Budapesthez: a féltestvérei a magyar fővárosban laktak. Az Eichmann-sztori magyarországi vonatkozásairól, a Karády Katalinnal való összefüggéséről írt Nádudvari Péter:
Ez a film jóval több, mintha pusztán a világhírű naplót, a zsidóüldözés egyik legfontosabb kordokumentumát filmre vitték volna. Anne Frank története most a mai fiatalokhoz – és a mai fiatalokról – szól.
Sokszor használjuk a kifejezést, amikor valaki meghal: „feladta”. De mit jelent ez valójában? Hogyan öl meg valakit a trauma?
Emlékszel még Ralph Fiennes alakjára a Schindler listájából? És el tudod képzelni, milyen lehet, amikor valaki felnőtt fejjel tudja meg, hogy az az ő nagyapja volt? Ráadásul – mivel ő maga félig afrikai származású – nyilván ő sem menekülhetett volna meg tőle. Hát, nem gyakran olvasni ilyen komplex történetet…
Renia Spiegel nem lehetett felnőtt, nem érhette meg a sikert, nem lehetett családja. De több mint hetven évvel a halála után kiadták a naplóját, amit a II. világháború során, bujkálás közben vezetett, és amit ma olyan fontos kordokumentumnak tartanak, mint Anne Frankét.
Virág Teréz gyerekkora 12 évesen ért véget, abban a pillanatban, amikor az anyját elhurcolták, és attól fogva neki meg a húgának magukról kellett gondoskodniuk, és túlélniük a Dunához terelést, éhezést, nyomort és rettegést. Az egykori kislány szerencsére felnőtt, és legendás pszichológus és traumakutató lett, a transzgenerációs pszichológia magyarországi megteremtője. Olvassatok róla:
„Szeretjük önt, hölgyem” – mondta Jean d’Ormesson Simone Veil akadémiai székfoglalójakor, és ez a címe a Párizsban látható életmű-kiállításának is. Franciaországban élő szerzőnk pedig elmondja, miért is nagyon találó ez a cím.