Vegán rámen házi udon tésztával, ami után még a zacskós levesen nevelkedett kamaszok is elismerően füttyentenek (recepttel!)
A kamaszok nevelése bizony olyan, mint… (fejezd be a mondatot, de szigorúan a cikk elolvasása után!)
A kamaszok nevelése bizony olyan, mint… (fejezd be a mondatot, de szigorúan a cikk elolvasása után!)
Beszéljünk a rózsaszín, habos-babos, idilli pillanatokról is!
Az élménygazdag nyári szünet nem feltétlenül „pénz és paripa” kérdése. Akkor sem, ha a közösségi média mást sugall.
Magyarországon még fényévekre vagyunk attól, hogy társadalmilag árnyaljuk az anyaságról szóló narratívát és teret engedjünk benne a nehézségeknek, küzdelmeknek – őszinteségnek. Legalábbis egy nemrég publikált hazai kutatás alapján...
„Szerintem jegyeket adni úgy, ahogy van, faszság. Tovább megyek, ez a mi elavult oktatási rendszerünk úgy ahogy van, kuka. És ennek semmi köze ahhoz, hogy épp melyik politikai oldal vezeti az országot, és kik vannak ellenzékben. Ennek ahhoz van köze, hogy azóta, hogy a mostani rendszer létrejött, a világ nagyon megváltozott” – Szabó Anna Eszter véleménycikke:
A várandósoknak mindig azt tanácsolják, hogy használják ki az időt az alvásra, mert később aztán jönnek az éjszakázások. Bármennyire irritálóan hangzik is, ez így igaz. Kivéve azoknál, akiknél nem. De megsúgjuk, ők vannak kevesebben.
Tele a fejünk azzal, hogyan kellene mások szerint jól csinálni a gyereknevelést. Szerencsére a legtöbb szakember azt is elmondja, hogy senki sem tökéletes, például a legtöbb szülő néha elveszíti a fejét, és kiabál. Vagy valamiféle zsarolós trükkhöz folyamodik, ami szintén nem túl „elegáns”. Tóth Flóra azon töpreng, mi fér bele a családi kommunikációba, és mi nem.
Ki gondolta volna, hogy a karantén alatt is bevált egyes praktikák a nyári szünetre is alkalmazhatók?
Mit kezdesz azzal a heti nettó pár órával, ami a határozat szerint neked jut a gyerekeidből válás után? Mit kezdesz azzal, ha a munkáltatód, kollégád húzza a száját, hogy „férfi létedre” felállsz, mert menned kell a gyerekekért? Mit kezdesz azzal, hogy nem jár a pótszabadság, de a szünidő fele a tiéd? És mit kezdesz azzal, hogy nem vesznek komolyan a pedagógusok? Egy elvált apa gondolatai:
Vajon mikor érezheti egy szülő azt, hogy mindent megtett a gyerekéért? És ha az a gyerek más, mint a többiek? Létezik olyan, hogy „mindent megtettem”?