Lili tudta, hogy a tanári szakma sem anyagilag, sem társadalmilag nem a legmegbecsültebb, mégis pozitív hozzáállással vágott bele. Arra viszont nem számított, hogy ilyen hamar és ennyire keményen arcul csapja a valóság.
Radojka számára mindennapos megpróbáltatás, hogy nehezen tud kikapcsolni, visszalassulni, igazán jelen lenni a pillanatban – így mindezért igyekszik tudatosan tenni. Mondjuk, egy-egy ilyen, „kiégésmegelőző” napon.
„Élethosszig tartó emberképzés a tanári lét, méghozzá olyan, ahol magamat kell képeznem. Elképesztő meló ez, jókora árat fizetek ezért a tréningért” – mondja állandó szerzőnk, Kökéndy Ákos, akinek mégis megéri minden erőfeszítést megtenni ezért a hivatásért. Mert hisz benne, mert szereti. Mert ez küldetés.
„Ha egyet kívánhatnék most, az az lenne, hogy álmaim munkáját végezhessem, kreatívan gyógyíthassak, normális munkaidőben, olyan bérért, amiből mértéktartó, ám teljes és boldog életet élhetek” – írja olvasónk. De valóban idealistának kell lenni ezekhez az igényekhez?
Olvasd el ezt a 12 + 1 történetet, hogyan adott szárnyakat egy-egy jól irányzott, támogató tanári mondat, aztán ha neked is van ilyen pozitív élményed, mindenképp meséld el nekünk kommentben!
Te jól érzed magad a munkahelyeden… vagy csak letolod a melót? Most van a munkahelyi elégedettség hete, pszichológus szerzőnk elmondja, miért fontos, hogy ne csak a túlélésre játssz. (Olvasd el, addig sem kell dolgozni.)
Jobb, ha a főnök fejlődésre biztat, mintha magához láncol.
Női főnökök. Azok meg milyenek? Szentesi megmondja.
Nehéz elképzelni, hogy alig négy hónap alatt meg lehet tanulni egy szakmát. Pedig sokan ezt állítják.
Kilátástalanság, hiábavalóság, jövőtlenség – és egyetlen bizonyosság: hogy mi az, amit NEM akar. Kétoldalú tükör egy Y generációs olvasónktól, ami akár (rendhagyó) motivációs levélnek is beillik.