„Sokkal több mindent csinálok jól az életemben, mint azt hittem eddig!” – Ezeket mentenétek át ti a karanténon túlra
Spórolás, főzés, digitális kompetencia, online ügyintézés, időugrás. Ezeket üzenitek a jövőbeli önmagatoknak.
Spórolás, főzés, digitális kompetencia, online ügyintézés, időugrás. Ezeket üzenitek a jövőbeli önmagatoknak.
A távoktatás előnyei és buktatói – egy egyetemi oktató szemszögéből.
„A hetvenöt éves asszony már réges-régen lemondott minden örömről. Mekkora ellenállást kellett leküzdenie, hogy mégis próbálkozzon?”
Amikor összecsapnak a hullámok.
Simán lehet, hogy még vissza is sírjuk a mostani szobafogságot! Mondom, miért:
Új gyerekek érkeznek az átmeneti otthonba: egy testvérpár, „a jó kis középosztályból”.
Szakkollégium, Erasmus-program: egyetemista gyakornokunk elmeséli, milyen lehetőségeket érdemes megragadni az egyetemen, és miért.
„Tudom, tudom, már a hormonpótlással kellene foglalkoznom, ehelyett az utánpótlás soraiba férkőztem be, és ennek súlyos következményei vannak.”
„Nem megmondtam, édes lányom?!” Avagy: nyugi, minden gyereknek benő idővel a feje lágya, és a végén még számukra is kiderül, hogy a szüleiknek mindvégig igazuk volt.
Az elemi cél, lehetőség szerint, „visszagondozni” a gyereket a vér szerinti családjába, ahonnan valamilyen okból ki kellett emelni őt. De mi van, ha ez a gyereknek nem jó?