Címke: tanulás

„Tudom, tudom, már a hormonpótlással kellene foglalkoznom, ehelyett az utánpótlás soraiba férkőztem be, és ennek súlyos következményei vannak.”

„Nem megmondtam, édes lányom?!” Avagy: nyugi, minden gyereknek benő idővel a feje lágya, és a végén még számukra is kiderül, hogy a szüleiknek mindvégig igazuk volt.

Az elemi cél, lehetőség szerint, „visszagondozni” a gyereket a vér szerinti családjába, ahonnan valamilyen okból ki kellett emelni őt. De mi van, ha ez a gyereknek nem jó?

Kik fogják így tanítani, terelgetni a jövő egyetemistáit? Kik viszik majd előre a tudományos kutatásokat?

Luca két éve magántanuló, amire pszichológiai okok miatt volt szükség. Szerinte ez a lehetőség konkrétan megmentette attól, hogy kibukjon az iskolából vagy „teljes érzelmi csődtömeggé” váljon. Egyelőre nem tudja, mi lesz most, hogy pénteken elfogadták az új köznevelési törvényt.

Olyan hatalmas a szakadék, emberi szem azt be nem foghatja. Hogy mi lenne rá a jó megoldás? Egy biztos: nem a rendszer e kiskapus technikája.

Ha valakinek van valami jól bevált módszere erre a problémára, azt a gyerekét külföldön nevelő Éva nagyon szívesen venné! Megírjátok kommentben?

„Nehéz úgy érvényt szerezni az elveidnek, hogy egy otthon töltött hétvége után matekfüzet nélkül jött vissza a másodikos Karcsika, mert az apja azzal gyújtotta be a kályhát.”

Mi (lenne) az iskola fő feladata? És a miénk, szülőké?

„Jóval többről van itt szó, mint a tananyagról. Segítenek a gyereknek visszailleszkedni az iskolába, csökken a szeparáció, a kortárs kapcsolatok nem szűnnek meg, a gyerekek pedig legalább részben normális életet élhetnek.”