Remény és jövő nélkül – Egy nappali tagozatos önköltséges doktorandusz élete Magyarországon
Kik fogják így tanítani, terelgetni a jövő egyetemistáit? Kik viszik majd előre a tudományos kutatásokat?
Kik fogják így tanítani, terelgetni a jövő egyetemistáit? Kik viszik majd előre a tudományos kutatásokat?
Luca két éve magántanuló, amire pszichológiai okok miatt volt szükség. Szerinte ez a lehetőség konkrétan megmentette attól, hogy kibukjon az iskolából vagy „teljes érzelmi csődtömeggé” váljon. Egyelőre nem tudja, mi lesz most, hogy pénteken elfogadták az új köznevelési törvényt.
Olyan hatalmas a szakadék, emberi szem azt be nem foghatja. Hogy mi lenne rá a jó megoldás? Egy biztos: nem a rendszer e kiskapus technikája.
Ha valakinek van valami jól bevált módszere erre a problémára, azt a gyerekét külföldön nevelő Éva nagyon szívesen venné! Megírjátok kommentben?
„Nehéz úgy érvényt szerezni az elveidnek, hogy egy otthon töltött hétvége után matekfüzet nélkül jött vissza a másodikos Karcsika, mert az apja azzal gyújtotta be a kályhát.”
Mi (lenne) az iskola fő feladata? És a miénk, szülőké?
„Jóval többről van itt szó, mint a tananyagról. Segítenek a gyereknek visszailleszkedni az iskolába, csökken a szeparáció, a kortárs kapcsolatok nem szűnnek meg, a gyerekek pedig legalább részben normális életet élhetnek.”
Megszabadulni a kényszertől nem olyan könnyű – főképp szemben a családi árral.
Van, amire tényleg szuperek a kütyük – például a játékos tanulásra.
Magolás helyett szemléletváltás?