Mikor leszel igazán felnőtt? – Néha elég egyetlen pillanat is hozzá
Ugye, ismerős ez az érzés: nem roppanhatsz össze... most nem... majd később, ha ráérsz. Most dolgod van...
Ugye, ismerős ez az érzés: nem roppanhatsz össze... most nem... majd később, ha ráérsz. Most dolgod van...
„Az anyukám elköltözik. Maga mögött hagyja a papám utolsó óráit a hálószobában, a kisfiam első lépéseit a kertben, a szerdai pizzáinkat a konyhában, a veszekedős családi szülinapokat az étkezőben.”
Íme, 5+1 érv a tévézés mellett.
„Ahányszor eddig síró férfit láttam, mindig felemelő érzés volt. Csak biztatásul mondom, hogy egyáltalán nem úgy sírtok, mint mi, lányok, inkább csendben könnyeztek, csuklotok vagy üvöltötök.”
„Amíg nem voltam apa, addig a babasírás kezdetétől számítva átlagosan tíz másodperc telt el az első öngyilkossági, és húsz az első gyilkossági gondolatomig." De aztán Zsolt is apa lett...
Akitől segítséget vársz, semmibe vesz, megaláz, aztán elintéz egy rutin recepttel. Ő észre sem veszi... Te pedig meggyógyítod magad.
Egy lány, egy dűlőút, búzamezőbe cseppenő könnyek... és egy felszabadító érzés, egy mindent elsöprő kiáltás.
„Életveszély, dübörög a fejemben a szó, nyelem vissza a könnyeimet. Polka... a világ legnagyobb gazfickója, a házőrzés feketeöves bajnoka, a szájában plüssborzzal minden gördeszkást megmorgó fenegyerek, a jutalomfalatért a világ összes nyelvén elhangzó jónapotra pacsit adó bohóc most magatehetetlenül lóg a karjaim között, miközben újra berakom a kocsiba."
A gyerekek öregszenek, te viszont nem. Vagy de? Mivé lett az a kedves, magatehetetlen ordító csomag, akit a kórházban a kezedbe nyomtak tizenegynéhány évvel ezelőtt?
Na, vajon hogy érzi magát Anett, amikor elutazik a nagyobbik lánya élete első ottalvós kirándulására? És hogy érzi magát a kisebbik?