Címke: WMN-Tagság

„A tartós, nem választott magány közvetlenül változtatja meg az észlelésünket, a gondolatainkat, az agyunk szerkezetét, kémiai összetételét: így idővel egyre nehezebben tudunk kikecmeregni belőle” – írja Milanovich Domi a Lelki társad hírlevelünkben. Szerinte ahelyett, hogy szégyelljük a magányunkat, fontos megkérdezni: hova tűnt a valahová tartozás infrastruktúrája?

„A visszajelzés hiánya nem teljesítményértékelés, hanem kapcsolati zavar, ami orvosolható” – írta D. Tóth Kriszta Lelki társad hírlevelünk korábbi számában, és egy eszköztárat is összeállított, hogyan érdemes visszajelezni. „Munkahelyen, párkapcsolatban, szülőként – a helyzet más, az idegrendszer ugyanaz.”

A túlélés nem az élet, az alkalmazkodás nem a gyógyulás. Ahhoz néha le kell mennünk a lelki töréspontokig, mert ott tud beszűrődni a fény. Felemelő közösségi élmény volt a WMN-Tagság első nyilvános podcastfelvétele, amelyen Al Ghaoui Hesna, D. Tóth Kriszta, Milanovich Domi és a magazin támogató olvasói beszélgettek a mentális egészség megőrzésének lehetőségeiről. Nézd meg a videót, és legközelebb csatlakozz hozzánk te is!

Szabó Anna Eszter negyedik nekifutásra érezte azt, hogy sikerült megfogalmaznia, mi a munkánk és a WMN jelentősége. Ehhez farkasszemet kellett néznie azzal, hogy mégis mi tart minket a pályán.

Sokan kérdeztétek Krisztát idén tavasszal, milyen tíz év után elengedni az Elviszlek magammal műsort. Neki pedig sokrétű, dinamikusan alakuló válaszai vannak – ezekből fejtett ki egyet pszichológiai témájú hírlevelünk, a Lelki Társad május 3-i számában, az utolsó forgatást követően.

D. Tóth Kriszta mostantól személyes hírlevelében ír társadalomról, a közbeszédet tematizáló jelenségekről, belső folyamatokról és elakadásokról – egyszóval: az életről. A sajátjáról, a tiétekről, mindannyiunkéról.

Köszönjük, ha támogattok bennünket, és azt is köszönjük, ha velünk maradtok! Hogy „bátorak” maradhassunk.

Még mindig általánosnak mondható az a szemlélet, hogy a női magazinok bizonyos szempontból csökkent értékű sajtóterméknek számítanak: hiszen elsősorban nem az „igazán fontos” dolgokkal foglalkoznak, mint, mondjuk, a kül- és belpolitika, gazdaság, stb. Amivel a „komoly, igazi” újságírók. De biztos így van ez?

„Tudom, hogy a szabadság nem mindig komfortos. Van, hogy lemondásokkal jár, néha magányos, máskor egészen félelmetes. De már azt is tudom, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie.”

Ha visszanézek az elmúlt évekre, azt látom, folyamatos bójakeresésben vagyok. Keresem azokat a pontokat, amelyek irányjelzők az információtengerben, hiteles embereket, akiknek a kezébe képletesen vagy akár konkrétan is belekapaszkodhatok, amikor fogytán az erőm az állandó tempózásban. A WMN-csapat – benne az alkotótársak és az olvasóink – nyolc éve az egyik bója a tengeremen.