Címke: Vígszínház

Két magyar találkozik egy berlini természetgyógyász-iskolában. Nem, ez nem egy vicc kezdete, hanem a Pesti Színház Madame Tartuffe bemutatójának nyitójelenete. Egyikük Orgon (Petrik Andrea), egy fiatal lány (!), aki a pesti bölcsészszakot hagyta ott, hogy Berlinben tanulhasson. Másikuk Barbara Tartuffe (Udvaros Dorottya), aki karizmájával, néhány jól irányzott kérdéssel és gondoskodásával gyorsan anyaszerepbe pozicionálja magát Orgon életében, majd lassan át is veszi felette az irányítást.

Amíg a test sebei már begyógyultak, a baleset után történtek maradandó sérüléseket okoztak a lelkében. Biztonságérzete teljesen megszűnt, egy ideig az sem volt biztos, hogy valaha újra színpadra lép. Most mégis próbál, egy új színházban: a Vígben, ahol – mit ad Isten – ifjabb Vidnyánszky Attila rendezi. Elviszelk magammal: Szász Júlia.

Miért érzi úgy 77 évesen, hogy már nem igazán kell? Hogy van most, néhány hónappal azután, hogy nagyon megijesztett mindenkit, amikor rosszul lett a színpadon? Hány elégedett pillanatot tud felidézni páratlanul hosszú pályájáról? Mi az, ami még képes felvillanyozni őt? Mi lett a hollywoodi álmaival? Miért haragszik a kritikusokra és mennyire gondolja politikainak a Kossuth-díjat? Kern András az Elviszlekben!

Miközben csetlő-botló figuráival meghódította a nagyközönséget a színpadon és a filmvásznon, drámai szerepekben is emlékezetes alakításokat nyújtott, ráadásul filmrendezőként is rendkívüli sikereket ért el. Ma 65 éves a Vígszínház igazgatója.

Főzz egy teát, helyezkedj el kényelmesen, és hallgasd: ma csak neked mesél.

„Rólam tudják, hogy Szép vagyok / Ezzel szemben ő – a legszebb” – írta Szép Ernő Varsányi Irénről. Hogy ki volt ő, akiért odavolt minden kortársa, köztük Kosztolányi is? Kurucz Adrienn elmeséli:

„Nándi, ez nem kórház, ez színház! Majd ha találunk valakit, aki át tudja venni a szerepet!” – mondta állítólag Várkonyi Zoltán, a legendás színházigazgató, színésze tervezett operációjának hírére. A Vígszínház fénykorát élte, de sztárjai küszködtek a démonjaikkal. És olykor egymással.

„Arra jöttem rá, hogy én valamiféle csodabogár kell legyek, amit én már megszoktam, de úgy tűnik, a világ még nem. Mindig olyan elképzeléseim voltak, amikre mások azt mondták: ilyenekről csak a bolond álmodozik. »Te nem vagy normális!« – mondták, de lehet, hogy ez tényleg így van” – mondja a születésnapos Ernyey Béla, akivel beszéltünk szegénységről, jómódról, szocializmusról, nyugati demokráciáról, apaságról és családi mintákról… és még annyi minden másról.

„Én nem vagyok fáradt, rezignált, és nem legyintek. Engem a düh éltet, engem a vita éltet, ha oda kell csapni valahova, akkor én odacsapok, ezért jobb az idegrendszerem, mint sok más korosztályombeli művészé” – mondta Várkonyi Zoltán, aki a 67 év alatt, ami megadatott neki, tényleg legalább három ember életét élte le. Azt a hatalmas életművet pedig, amit hátrahagyott, azóta sem tudja senki utánacsinálni.

Orosz Ákos Kaszás Attila-díjas színész másfél éve eljött a Vígszínházból, majd visszament, közben szabadúszott, filmezett, és most őszintén mesél jóról és rosszról, politikáról és színházról, színpadi lemeztelenedésről, celofánba csomagolt véleményről, időhúzásról, a levegővételhez szükséges lépésekről és arról, hogy miért tartja magát végletesnek.