„A rendszerváltás után azonban mindez összeomlott, és helyette olyan értékválság támadt, amiben minden megkérdőjeleződött. Ekkor szívódott fel, és tűnt el hirtelen ez a nagyon nehezen megőrzött polgári hagyomány.
Elég csak a napi közbeszédet hallani ahhoz, hogy az ember szembesüljön vele, mi minden ment itt tönkre.” – Marton László rendező, a Vígszínház volt igazgatója.
Úgy beszél a színházról, mint senki más. Kifogyhatatlan az energiája. Társulatával esténként 1100 embert ültet le a nézőtérre. Harcol az embereiért, mint egy oroszlán, még akkor is, ha van olyan, amit egyszerűen képtelen elérni. És közben az egyik első női színházigazgatóként csákánnyal töri maga fölött a(z üveg) plafont. Egy feminista ikon: Eszenyi Enikő.
A jó színház lényege: a pszichéd együtt reccsen a színészekével. Pont ez történt hősünkkel, aki kivételesen nem a színészek között, a színpadon, hanem a nézőtéren foglalt helyet.
Börtön, vadászat, gyereknevelés, színház, RTL, féltékenység, párkapcsolat, megbocsátás... Ha Stohl Andrást a világ végére viszi el DTK, akkor sem fogytak volna ki a témákból. Csak a Vígszínházig vitte, de így is történt egy s más...