Ez a cikk tegnap született, és ma reggel jelent meg. És épp a megjelenése pillanataiban egy olyan hírt kaptunk, hogy mindenki percekre elnémult az értekezleten. És ami mindent felülírt. Ma hajnalban, ötvenharmadik születésnapján elhunyt Börcsök Enikő.
„Hihetetlenül mély és gazdag a személyisége, annyira igazi és spontán emberi reakciói vannak, mindez laza eleganciával – jó csak úgy lenni a közelében.”
Varázslatos személyiség, aki elképesztően mély érzelmeket él meg a színpadon (is). A legnagyobb sikerei közben képes volt otthagyni a Vígszínházat, és most Tatabányán játszik. Kecskéden él egy parasztházban a fiával. És boldog.
(…) „egy olyan korba értünk, ahol újratanulunk kommunikálni egymással. Újratanuljuk azt, hogyan lehet egymással beszélni, és mit jelentenek bizonyos szavak. Akkor van baj, ha valaki nem látja be, hogy változtatnia kell, mert a világ is változik körülötte, és ami régen oké volt, az ma már nem oké. Normálisnak kellene lennie, hogy folyamatosan újrafogalmazzuk az egymáshoz való viszonyunkat.”
„Az elmúlt másfél hétben megtapasztaltam, hogy van esély a kollektív gyógyulásra, és hogy a valódi összefogásnak igenis van eredménye. Az összefogás nem Enikő ellen, hanem magunkért történt meg. Létrejött egy elnyeshetetlen, valóban szolidáris háló.”
Egy személyes, de fontos reakció a hét másik hírére.
„Férfiról vagy nőről van szó, nem számít, a bántalmazás nem ismer biológiai nemet – legfeljebb az eszközök mások.” Súlyosak a vádak a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő ellen, az időzítés sem véletlen. És az összefogás sem. Gyárfás Dorka elemzi a helyzetet:
Igaz történet négy lánytestvérről, akik színésznők szerettek volna lenni, de hogy tanulhassanak, az egyiküknek fel kellett áldoznia magát.
„Hihetetlenül mély és gazdag a személyisége, annyira igazi és spontán emberi reakciói vannak, mindez laza eleganciával – jó csak úgy lenni a közelében.”
A színészi és az emberi nagyság bizony nagyon ritkán választható ketté. Ebben az esetben semmiképp. Isten éltessen, Zsike!