Az együttérzésről a legtöbben azt hiszik, pontosan tudják, micsoda. A kutatásokból mégis az derül ki, sokan rosszul csinálják: elkerülik vagy belefulladnak. Miért? Hogy lehetne másként? Mutatjuk a tudnivalókat, fejlesztési módszereket.
„Muszáj ráébrednünk, hogy a pedofília bűne határtalan. Itt ugyanúgy előfordul, mint a távoli országokban… Szerintem fel sem fogjuk, ez mekkora üzlet, multimillió dolláros bizniszről beszélünk” – állítja Roslund svéd író, akivel legutóbb megjelent könyve kapcsán beszélgettünk.
„Nagyon nehéz kívülállóként a gyászt kezelni. Ha pedig valaki a gyermekét veszíti el, az nemcsak a közvetlen családnak, de mindenki másnak is egy lelkileg rettentően megterhelő hír. És bizony a gyászoló családok nagyon különbözően reagálnak.” Vajon eléggé odafigyelünk rájuk? Kellő empátiával kezeljük a környezetünkben azokat, akiket hatalmas veszteség ért? Erről tanakodik a rákban elhunyt kislány, Izus anyukája.
Hogy miért kell beszélnünk a kimondhatatlanról, az elviselhetetlenről? Doffek Gábor szerint azért, mert a gyászt mindannyiunknak tanulni kell, ezzel is erősítve magunkban az empátiát és a másik felé való érző szívű odafordulást.
Egyszerűen nincs olyan életkor, amikor az olvasás ne az egyik leghasznosabb emberi tevékenység lenne. Baló Sára írásából kiderül, mi mindent köszönhetsz az írott szónak:
A babázás fejleszti az empatikus és szociális készséget. De hogyan lehet a babaház a lélek épülésének, gazdagodásának egyik bázisa? Itt megtudhatod:
A „nincs” annyira fáj, hogy felkelt éjjel az álmodból, és gyűlölöd a tested, amiért nem tudott életet adni. Ne legyen többé tabu a várandósság során bekövetkezett halál!
Te mivel egészítenéd ki a 7 pontot? Írd meg nekünk kommentben, ha diák vagy, vagy még emlékszel a diákéveidre, akkor pláne!
Verték. Elhanyagolták. Csúfolták. Most a gyerekével történik hasonló.
Nem könnyű normálisnak maradni a másikkal egy válás közepén. De nem lehetetlen.