Vendégszerzőnk írása alaposan belenyúl a darázsfészekbe, de története nem egyedi eset. Jó lenne nem félni attól, hogy nyíltan beszéljünk erről.
„Áldassék a gyümölcs!”, azaz készülünk a következő Hello, WMN!-estünkre, amelyen azt a témát járjuk majd körül, köz- vagy magánügy-e a gyerekvállalás. Hadas Kriszta az egyik vendégünk lesz az eseményen, olvassátok el addig is a gondolatait!
„Régen a szüléseknél és az utolsó leheletnél is együtt volt a család, kicsik, nagyok, idősek. Ma az ilyesmit sokan barbár hókuszpókusznak tekintik” – Szabó Anna Eszter és pszichológus édesanyja, Kazimir Ágnes, ezúttal II. Erzsébet királynő halála kapcsán az élet végéhez fűződő viszonyunkról, a tradíciókról és a gyerekek bevonásáról beszélgettek.
Szeptember első vasárnapja a nagyszülők napja. De mi van, ha már nincs kinek köszönetet mondani? Pedig lenne miért bőven.
Megmenteni az ízt, amit csak a nagymamád tudott. És aztán megsiratni, amikor sikerül.
Milyen visszatérni a helyre, ahol életed egyik legboldogabb időszakát töltötted? És hogyan lehet megbarátkozni a gondolattal, hogy az az időszak már nem tér vissza, és az a város, amit akkor megismertél, már nem lesz ugyanolyan?
Egy amerikai tanulmány azt vizsgálta, hogy a vallásos (vagy legalábbis magukat annak mondó) családok gyerekei hogyan válnak ateistává, ez pedig felidézte Krajnyik Cintia saját, Istenhez fűződő emlékeit.
Mi történik, ha az apa időszakosan szabadságolja magát a családból? Mi indokol családilag egy ilyen döntést, és hogyan lehet felkészülni rá? Többek közt ez is kiderül szerzőnk cikkéből. Kérünk benneteket, csak a cikk elolvasása után kommenteljetek!
Egy sorozat, ami leás egészen a korrupt amerikai örökbefogadási rendszer legmélyére, de ami magyar viszonylatban is sok tanulsággal szolgál – már ami az állami gondozásban élő fiatalok lelkét illeti.
Nincs olyan, hogy „a testvérek már csak ilyenek”, és akkor sem normális a testvéri erőszak, ha a családok legalább 80 százalékában elterjedt ez a viselkedés.