Hetvenhat évvel ezelőtt, 1945. január 27-én verte agyon puskatussal egy nyilas keretlegény a Szerb Antal nevű munkaszolgálatost, az Utas és holdvilág és más zseniális, világszerte népszerű magyar művek szerzőjét. Az író 43 éves volt ekkor.
„A világ legjobb állatorvosa egy ideje már készített minket lelkileg erre, mégis órákat feküdtünk még vele mindannyian a fekhelye körül, és reménykedtünk, hogy ez megint csak az átmeneti kicsekkolása. Sajnos nem az volt.” Marishka kolléganőnk búcsúja saját Yoda mesterétől, a kutyájától.
A francia filozófusnő élete két regényén keresztül. Egy sírig tartó barátság története, és egy olyan gyászfolyamat leírása, ami elkerülhetetlenül ott áll sokunk előtt.
Hogy miért kell beszélnünk a kimondhatatlanról, az elviselhetetlenről? Doffek Gábor szerint azért, mert a gyászt mindannyiunknak tanulni kell, ezzel is erősítve magunkban az empátiát és a másik felé való érző szívű odafordulást.
Ma negyven éve, hogy Mark David Chapman megölte John Lennont. Hogyan telt a sztár utolsó napja? Szigorú napirend szerint, tevékenyen, örömben, utólag kissé vészjósló történésekkel tarkítva.
„Itt vagyok, mondja nagyon halkan újra, és akkor megtelik a szeme könnyel. A szavak szétszaladnak a csendben, mint a régi széttört hőmérőből az aprócska higanygolyók. Az ő szavai, és azok a szavak, amiket én akartam volna mondani. Nem tudok megszólalni. Hosszú ideig kapaszkodik a tekintetembe, és én hagyom. A csend körülölel bennünket. Egyek vagyunk. A saját mellkasomban érzem, amit ez a két szó jelent, egyes szám első személyben: Itt… vagyok…”
Amikor megérkezik a szeretet, csak épp évtizedes késéssel.
Kicsit halálos sztorik, nagyon halálos könyvek, haláli jó mesék a halálról – lista azokról a tabudöntő könyvekről és filmekről, amik közelebb hozzák a halált. Szerencsére nem szó szerint.
„Évente egyszer megélem, hogy úgy, ahogyan ő szeretett, soha nem fog szeretni senki.”
A modern ember egyszerűen nem tud mit kezdeni a halállal. Eltartja magától, óvatoskodik, tapintatoskodik, menekül előle, túlkompenzál. Ezért aztán magányosan halunk meg, és magányosan gyászolunk. Pedig a halál az élet természetes velejárója. A Beszélnünk kell! e heti adásában ennek a tabunak megyünk neki, a szokásosnál több személyes történettel… Ne féljetek tőle, hallgassátok: