Kőhalmi Zoltán: „A feleségem aggódik, hogy ha sokat járok pszichológushoz, túl normális leszek” – Elviszlek magammal
Kőhalmi szerint ez a „D. Tóth Kriszta bevisz a málnásba” című műsor – így nézzétek!
Kőhalmi szerint ez a „D. Tóth Kriszta bevisz a málnásba” című műsor – így nézzétek!
Balla Eszterről sokan azt mondják, hogy a nyugodtság megtestesült szobra; nevel három gyereket – köztük a Down-szindrómával született Emmát –, játszik, forgat, és mosolyog. Most DTK mellett ülve a kocsiban kiderült, milyen valójában: sokáig tényleg fát lehet vágni a hátán, de van, hogy néha sír egy sarokban… Itt a friss Elviszlek magammal, nézzétek meg:
Presser Gábor a kicsit keserédes Elviszlek magammal egy pontján előkapott a táskájából egy hangszert, és felvetette, hogy akkor ő most adna egy „szerenádot”. DTK reakciója… priceless.
Kálmán Olga, Elviszlek magammal, internetes évadpremier. Elöljáróban most csak ennyi. A többit nézzétek meg magatok:
Kínkeserves belső munka volt, mire Kiss Ádám egyáltalán képes volt újra beszélni élete nagy traumájáról, édesapja elvesztéséről. És ebből az egészből kívülről semmi nem látszott (látszik) rajta. Apákról és gyerekeikről, családi tragédiákról, rivalizálásról és kiégésről beszél most – az Elviszlek magammal évadzárójában - az ország egyik legismertebb humoristája.
Az Elviszlek magammal idei évadának utolsó előtti vendége az utánozhatatlan Hegyi Barbara, akinek minden pórusából árad az élet. Ne hagyjátok ki, lehengerlő beszélgetés!
A színészvilág egyik legszerényebb és legdiszkrétebb tagja végre az Elviszlek anyósülésén! Nézzétek meg Balsai Móni és DTK beszélgetését:
Hesna, aki viccesen „palóc arabnak” hívja magát – nem sokkal a második gyermeke születése előtt: migránsokról, gyűlöletről, félelemkampányról és a tévé utáni életről. Ne hagyd ki a friss Elviszlek epizódot, mert az elejétől a végéig lebilincselő.
Ébredjetek dr. Vekerdyvel!
Vajon milyen családból származik az ország legismertebb gyerekpszichológusa? Mi köze a saját anyukájához és apukájához fűződő viszonyának ahhoz, hogy még most is jobban tud kapcsolódni a gyerekekhez, mint a felnőttekhez? És milyen az, amikor szülőként ráordít a saját gyerekeire, hogy takarodjanak a szobájukba? DTK végre elvitte magával Dr. Vekerdy Tamást!