Krízisidőszak van, a kinti hőmérséklet a következő hónapokban nem nagyon fog elmozdulni a fagyponttól. Felmerül egy igen fontos kérdés: mi lesz azokkal, akik az utcán kénytelenek élni? Vajon miért nem veszik igénybe a hajléktalanszállók által nyújtott szolgáltatásokat? Erre kerestek választ szakemberek.
Talán az egyik legnyomasztóbb tény az anyaságban az, hogy a gyerek: tükör. De mi van, ha nem csupán az apró, hétköznapi dolgokban tanulja el tőlünk a rossz működési módokat? Mi van, ha anyaként testképzavarral küzdünk, vagy traumatikus élmények kötődnek a saját nőiségünkhöz? Mi van, ha az önbizalomépítés életünk egyik legnagyobb kihívása? Hogy lehet egy ilyen önismereti úton egészséges kislányt nevelni?
Vannak traumák, amik nem fejben, hanem mozdulatok szintjén raktározódnak el, és talán soha nem kerülnének elő, ha egy ismerős helyzet rájuk nem irányítaná a reflektorfényt. Ez a bizonyos helyzet azonban lehet gyógyító is – erről mesél Takács Dalma, aki egy thaibox-edzés segítségével írta felül a gyerekként átélt fájdalmát.
Társat választani, megtalálni a hozzánk passzoló, minket kiegészítő embert, nem egyszerű dolog. Igazán szerencsés, aki mindenféle, a tudattalanját irányító trauma, külső szempont és elvárás nélkül tud rátalálni az igazira. De mi van azokkal, akik valahogy mindig ugyanabba a folyóba lépnek?
Ki leszek én, ha kivágják belőlem mindazt a sok fájdalmat, durvaságot, erőszakot és traumát, ami ráncosan, szomorúan lógva húzta a hátamat már évtizedek óta? Vajon nem köpöm-e szembe az önismereti utat, amit bejártam? Lehetek-e természetesen csinos és szép, ha szikével kellett kijavítani?
Az önismereti és terápiás folyamatok gyakran fájdalmas felismerésekkel járnak. Tisztulhat a kép, hogy miért is érezzük magunkat a jelenben nyomorultul. De mi van a felismerés után? Lehet-e előrelépni, ha folyton hátratekintünk?
Az Egyasszony most tízéves, a jubileum kapcsán pedig írójával, Péterfy-Novák Évával beszélgetett az azóta eltelt időről Milanovich Domi – megpróbálva szétszálazni, mi az, ami változott, ami stagnál, ami múlékony, és ami nem.
Embertelen módszerek, abúzus és adoptálás – Simone Biles amerikai tornászt múltbéli traumái élete egyik legfontosabb pontján, a tokiói olimpián kényszerítették térdre. Talpra állásának történetét dolgozza fel a Netflix dokumentumfilmje, amit Széles-Horváth Anna nézett meg.
Árvai Nóri hatdiplomás pszichológusként saját bőrén tapasztalta meg, milyen utóhatásai vannak egy autóbalesetnek, és kidolgozott egy módszert szorongó vezetőknek, hogy kézizzadás és szívdobogás nélkül újra élvezni tudják a vezetést.
A harmincas éveiben járó Anikó jelenleg egy átmeneti szállón él. A férje tette földönfutóvá: szabályosan el kellett szöknie az otthonából, mert az életét féltette. Jelenleg azon dolgozik, hogy visszakaphassa a gyerekeit. Az éveken át tartó abúzus során maradandó sérüléseket szenvedett, kitörtek a fogai, megsérült a koponyája, és halláskárosult lett, de a lelki sebek még súlyosabbak, poszttraumás stressztől szenved.