Jót teszünk-e azzal, ha elbújunk a gyerekeink elől, amikor sírunk? Mit okozhatunk, ha túl sok mindent terhelünk rájuk? Hogy óvhatjuk őket a fölösleges terhektől, ha közben világjárvány tombol, és háború tör ki a szomszéd országban? Szabó Anna Eszter pszichológus édesanyjával, Kazimir Ágnessel beszélgetett.
„Azt szeretném, ha legközelebb, amikor valaki megnyílik előtted, és a fájdalmáról, betegségéről beszél, jusson eszedbe, mennyire különbözők voltak ezek a dalok. Hogy némelyikről első hallásra nem is gondoltad volna, miről szól. De akár sokadikra sem.” Csepelyi Adrienn rendhagyó kísérlete arra, hogy megmutassa, hányféle arca van a depressziónak.
Kiadta éves trendjelentését az Amerikai Pszichológiai Társaság. A lista izgalmas látlelet a világ jelenlegi állapotáról, de arról is sokat elárul, hogyan boldogulhatunk benne a jövőben. Érdemes rászánni tíz–tizenkét percet, és átböngészni ezt az összefoglalót, annál is inkább, hogy az elmúlt két év tükrében nagyon úgy tűnik: az emberiség több nagy problémájára a lélektan adhat választ.
„Furcsa, hogy nem vagy itt. Aggódom, mi lehet veled. Nem tudok enni, a munkámra koncentrálni, pihenni. Muszáj újra rádírnom, jól vagy-e. Tíz perce nem válaszolsz, biztos valami baj van. Mit tegyek?” – Állj meg, és gondold végig, miért kelt benned ilyen erős félelmeket a másik távolléte.
Egyre több gyerek küzd súlyos szorongással, depresszióval. A friss statisztikák szerint a tíz–tizenkilenc évesek között nő az öngyilkosságok száma. Nincsenek jól a gyerekeink, és ezért mi, felnőttek is felelősek vagyunk. Szembe kell néznünk azzal, hogy mit teszünk, mit tettünk, mit tesz a világ a gyerekeinkkel. Itt a Beszélnünk kell! podcastsorozat harmadik évadának premieradása D.Tóth Krisztával és Orvos-Tóth Noémivel:
Erőltessük be a nevelési intézmény kapuján reggel, akkor is, ha sír? Falazzunk neki, ha nem akar iskolába, óvodába menni? Hogyan segítsünk a gyerekünknek, ha szorong? Szakértővel jártuk körbe a témát:
Miért kell még abból is versenyt csinálnunk, hogy kinek az élete nehezebb?
A perfekcionista nehezen tolerálja, ha hibázik, önmagát erősen kritikus szemmel nézi, és sokat szorong attól, hogy mások a legapróbb tévedések miatt is nevetségesnek vagy esetlennek fogják látni. És míg másokat boldoggá tesz, ha egy nehéz tesztet sikeresen elvégeznek, számára a szinte tökéletes eredmény is lehet lehangoló.
Az iskolakezdés sok gyerek számára egyáltalán nem örömteli, várt esemény, hanem rengeteg szorongás, frusztráció – akár félelem – táptalaja. De mi ennek az oka, és hogyan segíthetünk?
De miért rémisztő a sötét? És miért félünk még felnőttfejjel is? Van ennek valami evolúciós haszna vagy racionális magyarázata? Hogyan küzdhetők le félelmeink, szorongásaink, amelyek újabb és újabb tárgyat találnak magának? Mit gondol erről a pszichológus, a kulturális antropológus és a buddhista tanító?