Katonadalok, népdalok, a Kárpátia, a Beatrice és Ákos szerzeményei is helyet foglalnak a Magyar Élet Magyar Ének című, kokárdával és nemzeti szalaggal díszített daloskönyvben, amivel ballagásuk alkalmából lepte meg a kormány a végzős nyolcadikosokat. A könyvbe 49 dalt gyűjtöttek össze – ezek közül elemez most néhányat álnéven pedagógus vendégszerzőnk.
Ez a megkövesedett magyar hagyomány nem más, mint felesleges gyötrelem, amitől mindenki ugyanúgy szenved, mégsem teszünk semmit a változás érdekében. Tényleg ez lenne az ünnep, hogy gyerekek ájulnak el az évzárókon a tűző napon?
A ballagással lezárul egy fontos életszakasz, hogy elkezdődjön egy még fontosabb. Jocó bácsi pedig akkor is ballagtat, ha már nem tanít.
Egy kivételes pedagógus, Polyák-Pásztor Diána, alias Szia, Tanárnő! húsba vágó kérdései ballagó diákjaihoz, önmagához, mindannyiunkhoz.
A világot sokszor azok viszik előbbre, akik mernek másképp gondolkodni – még akkor is, ha a kortársaik kinevetik őket érte.
Milyennek kellene lennie egy ballagásnak? Kormos Anett szerint nem ilyennek.
A szülőség egyik legemlékezetesebb (és olykor leginkább elfelejteni szándékozott) kalandparkja az iskolai levelezőlista, amely leginkább a különféle privát indulatok levezetésére szolgál, nem elsősorban az iskolai tudnivalók megbeszélésére. Az év vége, a bizonyítványosztás, a ballagás különösen stresszes időszak mindenkinek, és ez bizony nyomot hagy a diskurzuson is.
„Az ember egyszerűen nem tud csak úgy átlépni az egyik életfázisából a másikba. Meg kell ünnepelni, együtt kell lenni, katarzis kell, enni kell, inni kell… Meg kell halni valamennyire, és persze kissé újjá kell születni” – egy apa elmélkedése a rítusok fontosságáról az elmaradó vagy online ballagás és a speciális érettségi kapcsán.
Ha az embernek van képzelőereje, még a vírus sem gyűrheti maga alá a terveit és az álmait!
Ökolufi, papírvirágok és őrületes szervezőmunka. Meg persze várakozás, boldogság, izgalom, öröm- és bánatkönnyek. Ilyen egy ballagás.