„Nem vagyok elég jó” – sokunk belső mondata ez, még akkor is, ha kívülről sikeresnek, szerethetőnek látszunk. A csökkentértékűség érzése alattomosan formálja az önképünket, a kapcsolatainkat és a döntéseinket, gyakran anélkül, hogy tudnánk, honnan ered.
A szoba közepén ülök, nemhogy a kezem, de még a szemöldököm is glettes. A telefon a vállam és a fülem közé szorítva, miközben pánikszerűen hívogatom azokat a barátaimat, akik minimálisan is konyítanak a lakásfelújításhoz, és akik előtt merem vállalni a bénázásom. Hát igen, ez egy olyan sztori, ami csak utólag lesz vicces, de akkor nagyon.
Úgyis megbukom a vizsgán. Úgysem engem választanak az állásinterjún. Biztos, hogy egész életemben egyedül maradok, mert mindenki ki fog kosarazni. Nem nyerhetek, örök kudarcra vagyok ítélve – úgyhogy jobb, ha nem is próbálkozom. Ismerős gondolatok? Ha igen, érdemes tájékozódnod a failure-to-achieve, azaz kudarcra ítéltség séma hátteréről.
Noah Baumbachnak olyan filmeket köszönhetünk többek között, mint a Házassági történet, a Frances Ha vagy Az édes vízi élet, és azt hiszem, az is eléggé beszédes, hogy Greta Gerwig házastársa, benne volt a keze a Barbie készítésében. Innentől nem csoda, hogy már akkor sokan Oscar-várományosnak nevezték a Jay Kellyt, amikor még ki sem jött, és – minő meglepetés! – a megnézése után sem változott a közönség véleménye.
„Folyamatosan a gombjaimat nyomkodja” – mondjuk arra az emberre, akivel lépten-nyomon konfliktusba kerülünk, és aki – akár a jó szándék ellenére – a legmélyebb sebeinket tépi fel. De valójában mik azok a gombok, és miért van az, hogy az egyik ember eltalálja őket, a másik meg nem?
Glow
Lagom
Glow
Lagom