1. Az önszeretet vonzó bennünk mások számára, és bizonyos mértékig tanulható – Karafiáth Orsolya említ is egy konkrét példát. Egy ismerősével vásárolt, aki már-már komikusan „túldicsérte” a saját adottságait, ez azonban mágikus hatással volt az eladóra, aki a nő rajongójává vált.

2. „Ne eresszük ki a saját kezünkből önmagunkat” – mondja Pataki Ági, aki annak a híve, hogy kihozzuk magunkból a maximumot. Melegítőben is lehet otthon igényesnek, összeszedettnek lenni, de ha valakinek jólesik, miért ne lehetne nagyestélyit húzni a karanténban? Orsi és húga, Metta újabban úgy „járnak” online színházba, hogy szépen kisminkelik magukat és felöltöznek egymásnak.

3. A szépség relatív fogalom, mondja Karafiáth Orsolya: „Negyven körül a szépség fogalma nagyon kitágult” – magyarázza. Ma sokkal előbb lát szépnek valakit, aki ad magára és foglalkozik a megjelenésével.

4.

„Van az önfeledt és a tudatos szépség” – mondja Pataki Ági. Szerinte ez utóbbi azt jelenti, ha a megjelenésünkkel jó ízléssel és tartósan foglalkozunk, az szépséggé válik, és ez sokszor vonzóbb, mint az istenadta szépség, mert harmóniát is tükröz.

5. Nagyon egyedi, hogy ki kit lát szépnek, kik lesznek a szépségideáljai, és ebben épp ez a csodálatos: ahogy a régi mondás tartja, mindenki tetszik valakinek. A földrajzi elhelyezkedéstől a korszellemig nagyon sok minden befolyásolja, épp ki számít szépnek.

6. Vendégeim egyetértettek abban, hogy ha a szépségipar indítéka eleinte álságosan képviselte is a „fogadd el önmagad” szlogent, mára ez megváltozott, és már nem csak üzleti megfontolásból fontos ez az üzenet. A lényeg, hogy jó cél felé vigyen az alapgondolat.

A költő szerint az utóbbi tíz-tizenkét évben sokat fejlődött e tekintetben a világ, és bár ő kifejezetten szépnek gondolja a kilencvenes évek klasszikus szupermodellalkatát, boldog, hogy sokféle alkatú és külsejű nő lépdel ma a kifutókon és látható a reklámokban.

7. A beszélgetés során Karafiáth Orsi őszintén vall a saját önelfogadásáért folytatott harcról, illetve arról, hogy ebben gyökerezik az, hogy ő jelenleg nincs még rendben az öregedéssel. Az önszeretet szempontjából fontos mozzanat volt az életében egy magazin fotózása, ahol sokat kellett mutatnia magából: ott döbbent rá, mennyire nem volt rendben a saját testével. „Húsz évemet elpazaroltam komplexusokra, parákra, felesleges félelmekre” – mondja.

8. „Minél fiatalabb vagy, annál több festéket bír ki az arcod anélkül, hogy disszonáns lenne – magyarázza Pataki Ági. – Idősebb korodban ezt belülről kell pótolnod!” Karafiáth Orsolya fiatal kora óta küszködik bőrbetegséggel, emiatt neki más a viszonya a sminkkel, mert számára elkendőzést is jelent.

9. Orsi húga gyerekmodell volt, és bár kifejezetten filigrán testalkatú, alacsony volt már akkor is, amikor a kortársai kezdtek megnyúlni. Emiatt rendszeresen gúnyolták, megalázták, ma is érezhető traumát okoztak benne. „Ez egész egyszerűen abúzus” – mondja felháborodva Pataki Ági, aki egyébként saját bevallása szerint a legalacsonyabb modell a szakmában.

10.

 „Az öregedés állati lassú folyamat, ezért az ember könnyen hozzászokik, és nem okoz problémát” – mondja Pataki Ági, aki szerint, ha kézben tartjuk az öregedést, akkor nem okoz traumát. „Az a jó, ha sokáig tart, mert akkor sokáig élünk!”

A producer nem a külső jelekkel foglalkozik, hanem azzal, hogy mit tehet belülről a szépségért, egészségért.

De szerintem hallgassátok csak meg a teljes beszélgetést, hosszú időre elegendő lelki muníció van benne!

Csepelyi Adrienn

A Popfilter további epizódjait itt találjátok: